Innen olvastok ti

zászlók szerint

momentán

who's online

Címkék

3 nf ho (4) adatbázis (3) ajánló (3) állatorvosok hősi emlékműve (1) átirányítás (1) bajorország (1) baranya megye (2) békés megye (1) blog (1) borsod (1) borsod abaúj zemplén megye (8) bréking nyúz (8) budapest (42) budapesti turista egyesület (1) budapest (1) csongrád megye (8) délvidék (8) doberdo (4) drc (9) előadás (5) elpusztult emlékmű (2) elte (2) erdély (9) evangélikus (1) evezős egyletek (2) ezredtörténet (1) fejér megye (2) felhívás (1) felvidék (1) filmajánló (1) fotó (1) gimnázium (1) gyalogezred (2) gyóni géza (2) győr moson sopron megye (6) hadifogolytábor (2) hadifogság (1) hadtörténelmi délutánok (1) hadtörténet (10) hadtörténeti intézet és múzeum (1) hertymorty (2) heves megye (4) hősök napja (1) huszár (1) hv 10 gye (1) hv 14 gye (2) hv 17 gye (33) hv 18 gye (1) hv 2 he (1) hv 3 he (4) hv 5 gye (4) isonzó (3) isonzo völgye (3) jász nagykun szolnok megye (9) katonai orvoslás (1) katonai repülők (1) katonai szleng (1) katonai temető (11) késmárk (1) kiállítás (1) kitekintés (3) komárom esztergom megye (3) konferencia (3) könyv (3) könyvajánló (1) kuk 19 gye (1) kuk 26 gye (2) kuk 26 tábori vadászzászlóalj (1) kuk 34 gye (1) kuk 44 gye (18) kuk 46 gye (4) kuk 68 gye (1) kuk 69 gye (15) kuk 76 gye (1) kuk vadászcsapatok (2) lebontott emlékmű (1) levéltár (2) magyar (1) Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma (1) máv (1) MTDA (1) nagybörzsöny (1) napló (1) németország (1) nógrád megye (2) olasz (2) olaszország (2) olvashatatlan felirat (2) omm (4) orosz (3) orvosok hősi emlékműve (1) pályázat (1) pest megye (7) przemysl (3) rokonok (3) román (1) szabolcs szatmár bereg megye (4) szeged (1) szerb (4) szlovákia (2) szlovénia (1) szolgálati közlemény (3) tolna megye (32) ujkoztemeto (1) ukrán (1) uzsoki hágó (1) vas megye (2) vendégposzt (17) veszprém megye (4) videkfejlesztesi miniszterium (1) videó (1) visszaemlékezések (1) vízművek hősi emlékműve (1) zenta (1) zsidó temető (1) Címkefelhő

Nem felejtjük!

Az első Nagy Háború nem csak a csatatereken hagyott maradandó nyomot, hanem odahaza a falvakban és városokban is. A háború áldozatainak emlékére fájdalommal vegyes büszkeséggel állított emlékműveket a hálás utókor. Így történt ez a résztvevő országok mindegyikében - Magyarországon is. Ezekről az emlékművekről és magáról az emlékezésről szól ez a blog. *** emilke nekünk:*** nemfelejtjuk(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Kommentek

  • Fatma Özdemir: Török orszagba lakok 23 szeneden Mersinde egy varoş. . Temeşvari vagyok.Az en csaladom Vegvaron l... (2018.02.08. 20:09) Végvár
  • Mahoberberis thunbergii: 2014-ben a település első világháborús hősi halottjairól egy könyv is megjelent, ami korlátozott s... (2018.01.11. 23:27) 2083 Solymár
  • zkorsos: Nagyon tetszett a bejegyzés, jó élvezetes az összecsapások leírása, többször is elnevettem magam k... (2017.05.10. 18:21) Végvár
  • Sándor Róka: Nagyapám és a haverjai még ezekkel a szavakkal beszélgettek. A szuronyt bajnét-nak mondták, még me... (2017.02.05. 21:40) Bakanyelv - magyar katonai zsargon a Monarchia haderejében
  • HK417: Csak kérdezem, hogy az a "Wachmeister" az biztos, hogy az őrmester?? Nekem olyan őrparancsnoknak ... (2016.02.07. 00:18) Bakanyelv - magyar katonai zsargon a Monarchia haderejében
  • Utolsó 20

Zenta

2009.01.22. 08:00 | MTi | 19 komment

Címkék: zenta délvidék vendégposzt

A IX. század végén a Kárpát-medencét magyar törzsek özönlötték el: az őslakosok választhattak a felkoncolás és a behódolás között. A Tisza alsó folyásának jobb partja, – képletesen a mai Csongrádtól Óbecséig – a Szente-Magócs nemzetség szállásvidéke lett.

A település első írásos említése 1216-ból származik: egy korabeli oklevél szerint a zentainak mondott klastrom ekkor egy olyan földbirtok tulajdonosává vált, amely korábban a csanádi vár kötelékébe tartozott.


 

A kétségtelenül a mai településre vonatkozó írásos emlékek a XIII. századan keletkeztek: ekkor nevét Zyntharew, majd később Zyntha, ill. Zentha alakban említik. Egyes magyarázatok szerint a „zenta” vagy „zinta” szó kun eredetű, és „puszta föld”-et jelent, a „rew” természetesen folyami átkelőhelyet, vámszedő helyet jelölt.

A tatárjárás nem hagyta érintetlenül, az újbóli benépesülés a XIV. század elejére tehető: 1321-ben mint Csanád vármegyei birtokot (possessio) említik.

1332 és 1337 között pápai adószedők járták a vidéket, feljegyzésük alapján – amely a vatikáni levéltárban fennmaradt – a zentai plébános igen szerény jövedelemmel rendelkezett (vagy csak ügyesen titkolta!). Ebből a későbbi krónikások azt szűrték le, hogy „… igen szerény falucska lehetett, kevés népességgel, s hogy a kilencven év előtti tatárdúlás sebei lassan gyógyultak.”

A XIV. század közepétől már egyházi birtok – a budai káptalan tulajdonában. Mellesleg: a budai káptalan, – amelyet még a XI. században alapított I. Szent István király – a XIV. századra az ország egyik legnagyobb birtokosává, országos hatáskörű hiteleshelyévé és jelentős pénztőke birtokosává nőtte ki magát. A káptalan főapátjai igen befolyásos méltósággá emelkedtek, a királyt is többszörösen kisegítették kölcsönökkel. Hiába, tudtak valamit – a vámok ezután az apátok kasszájába folytak…

A szegedi polgárok – akik a Tarcal (ma: Fruška Gora) lankáin jelentős szőlőbirtokokkal rendelkeztek, a szüretet követően boraikat a Tiszán szállították haza, – Mátyás királytól 1469-ben kiváltságot nyertek boraik vámmentességére. A káptalan tiszttartói ezt nem ismerték el, hanem a borszállító ladikokat feltartóztatták, a vám fejében pedig az áru egy részét lefoglalták – tették ezt következetesen és folyamatosan. Igazságosságáról híressé vált királyunk ekkor engedélyezte, hogy a sértett szegedi polgárok fegyverrel foglalják el Zentát, és így szabadítsák ki lefoglalt portékájukat. Az engedélyt végrehajtás követte: a szegediek több hónapon keresztül megszállva tartották a települést – a végső kiegyezésre csak 1475-ben került sor.

A budai káptalani prépost, Gosztonyi János humanista főpap és diplomata hathatós lobby-tevékenységének köszönhetően, 1506. február 1-jén Budán kiadott oklevelével II. Ulászló király Zenta mezővárost kiváltságos, királyi várossá nyilvánítja. Hogy mekkora volt a ráhatás, azt illusztrálja a következő tény: a korabeli királyi városoknál alapkövetelmény volt a városfal létezése, ami némi védettséget nyújtott egy esetleges támadás ellen – Zenta ezzel nem rendelkezett ilyen építménnyel! A szabadalmakat és kiváltságokat a város mindössze két évtizedig, a mohácsi tragédiáig gyakorolja – az 1526-os feldúlást az erődítés hiánya is okozta.

Buda 1541-es elestét követően az ország középső része és vele együtt Zenta is tartósan török megszállás alá került: közigazgatásilag a szegedi szandzsákba ill. a szegedi nahijébe került – erődítményében csekély létszámú török helyőrség állomásozott. Evlija Cselebi török író és utazó az 1660-as évek közepén „Szenta palánka” néven említi (a palánka török eredetű szó, jelentése: kerítéssel erődített várhely): „… A szegedi szandzsák földjén, a Tisza folyó partján, egy sík réten négyszögű kis palánka. Parancsnoka, eminje, helyettes bírája van. A várban néhány kisebbszerű bolt és egy dzsámi van, melyet templomból alakítottak át.”

A török hódoltságtól való felszabadulás lehetőségét Buda 1686-os visszafoglalása villantotta meg, de a döntő pillanatot az 1697. szeptember 11-ei győztes zentai csata jelentette. (Ezért, és nem másért szeptember 11-e a város napja!)

Az európai történelemben, – és meg merem kockáztatni, világviszonylatban is – jelentős csatában a Savoyai Eugen herceg vezette keresztény sereg megsemmisítő csapást mért a törökökre, akinek emberveszteségét 20-28 ezerre becsülik. Savoyai győzelmének fényét növelte, hogy a saját veszteség mindössze 28 tiszt és 401 közvitéz volt. Hogy a derék Jenő herceg neve mégsem vált közkedvelté a balkáni térségben, annak oka az, hogy a XX. század 40-es éveiben Adolf és cimborái a Waffen-SS 7. hegyi hadosztályát – ha törik, ha szakad alapon, – Princ Eugen névre keresztelték…

A történelemben bécsi háború néven közismertté vált háborúskodás végére az 1699-ben megkötött karlócai béke tett pontot.

A bécsi Haditanács döntése alapján 1700-ban létrejött a Tisza menti határőrvidék: a zentai sánc helyőrsége 100 lovas és 100 gyalogos – zömében szerb nemzetiségű – határőrből állott. Az itt élő katonák némi pénzbeli juttatásban részesültek, ezen felül szántó- és legelőhasználatot, adómentes állattartást élveztek. Szóval, egy korabeli adóparadicsomként működött…

Az 1718-as požarevaci békét követően a Tisza menti határőrvidék elvesztette jelentőségét, felszámolására azonban csak 1751-ben került sor: ezt követően Zenta Bács vármegyéhez került. A szerb határőrök zöme, 286 család ekkor – 1751 tavaszán – elköltözött a Bánságba, a Szerémségbe és néhányan Ukrajnába.

Mária Terézia 1751. június 28-ai keltezésű kiváltságlevelével (később ezt két alkalommal kiegészítették, kibővítették) megalakult a volt határőrvidék területén megalakult a kiváltságos Tiszai Koronakerület, amely – az immár ismét mezővárosi rangra emelt – Zentát is magában foglalta. A hódoltság idejében elnéptelenedett Tisza mente tömeges betelepítésére 1751-1755 között került sor: a telepesek az északi, túlnépesedett vármegyékből ill. valamivel közelebbről – Pest, Heves és Csongrád megyékből – érkeztek tömegesen.

A XIX. század első fele nem marad szép emlékében a városka lakóinak: 1831-ben kolerajárvány tizedeli a lakosságot, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc során pedig véres eseményekre került sor Zentán. 1849 januárjában a honvédsereg elhagyta a Délvidéket, a városban is csupán hiányosan felfegyverzett nemzetőrség maradt. Ezt kihasználva, a császárpárti szerb felkelők és az őket támogató szerbiai önkéntesek február 1-jén elfoglalták Zentát. A lakosság egy része Szeged irányába menekült, a városban maradottak kegyetlen öldöklés áldozatává váltak: 1500-2000 zentai vesztette életét a „véres Gyertyaszentelőn”. Fordulatra 1849. március 15-én került sor: támadásba lendült a Perczel Mór tábornok vezetése alatt álló szegedi 4. honvéd hadtest, és kiszorított a Tisza-Maros szögében álló szerb csapatokat – Zentát március 31-ére sikerült visszafoglalni. A szemet-szemért, fogat-fogért elv alapján a vésztörvényszék 47 szerbet talált bűnösnek a zentai vérengzés kapcsán, akiket május 22-én ki is végeztek.

A 1867-es osztrák-magyar kiegyezést követően a város, mint járási székhely, jelentős fejlődésnek indult. 1870-ben megkötötték az örökváltsági szerződést, aminek értelmében a kerület és lakói megválthatták a kiváltságlevelekben előírt kötelezettségeiket.

Ezt követően látványos fejlődésnek indul a település: 1873-ban felépült a Tiszán átívelő fahíd, 1872-ben kezdte meg működését a járásbíróság, 1875-ben nyitotta meg kapuit a gimnázium, 1889-ben a város vasútállomására befutott az első vonat.

Az 1895-ös királylátogatás alkalmából utakat aszfaltoztak, és villanyvilágítást kapott a város. Az 1902-ben leszakadt fahíd helyén 1908-ra megépült az első modern vashíd.

Az 1911-es nagy tűzvészben elpusztult a városháza, helyébe 1914-re elkészült a ma is álló monumentális épület.

Az 1910-es népszámlálási adatok szerint a városnak a hozzá tartozó tanyavilággal hozzávetőlegesen 30 ezer lakosa volt.

A közel félévszázados töretlen fejlődésnek az I. világháború kitörése vetett véget: a férfiak zöme hadba vonult. A zentai hadkötelesek – a többi alföldi, szántó-vetőhöz hasonlóan – az osztrák-magyar haderő gyalogságának sorait gyarapították. Legtöbben a két szabadkai állomáshelyű ezredben, a cs. és kir. 86. gyalogezredben és a m. kir. 6. honvéd gyalogezredben szolgáltak. 

A Nagy Háború véget ért, Zentára 1918. november 16-án szerb csapatok vonultak be, az 1920-as trianoni békeszerződés pedig végleg az SZHSZ Királysághoz csatolta.

Sok zentai, – szám szerint 1017-en – soha többé nem térhettek haza a családjához, végleg a csatatereken maradtak. Sajnos, emlékmű sem jutott nekik – csupán egy könyv (klikk a borítóra - egy kicsit nagyobban is megnézheted).

A két gyalogezred története, valamint a zentai hősi halottak adattára itt olvasható:

 www.zentarhiv.rs/Ivh/zenta/Zenta1914-1918.pdf

Legtöbben zentai születésűek voltak, de voltak olyanok is, akik ide nősültek, itt éltek és dolgoztak, vagy csak itt hunytak el – mindannyiukat zentainak tekintjük: nyugodjanak békében, bárhol is van a sírjuk!

Forrás:

Szloboda János (főszerk.): Zenta monográfiája I. Zenta, 2000.

Molnár Tibor: Az I. világháború zentai áldozatai. Zenta, 2001.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemfelejtjuk.blog.hu/api/trackback/id/tr55893243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.01.22. 12:19:11

Kiváló lett ez is, gratulálok!

Azért Zenta is kivette részét az elmúlt pár száz év hányattatásaiból...

cromwell2.0 2009.01.22. 15:20:51

Nagyon alapos, gyönyörű írás! Gratulálok! És valóban: Zentának bőven kijutott az elmúlt századok történéseiből.

MTi 2009.01.22. 15:34:02

Ami sajálatos módon kimaradt, bár a kép ott van: a budai várban álló Szavojai-szobrot Zenta rendelte meg, és 1897-ben a csata 200. évfordulóján Zentán kellett volna hogy felállítsák. Csakhogy a városatyák elba.. khm, elkártyázták a rávalót. A császár megvette és ott állítatta fel, ahol ő akarta - Budán.
Talán jobb is így, hiszen a történelem későbbi mentét ismervén nem valószínű, hogy Jenő herceg szobrát sokáig megtűrték volna...

MTi 2009.01.22. 19:31:07

@tiboru: @cromwell2.0:

"Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,.."

Hertymorty 2009.01.22. 19:49:13

Pompás poszt, köszönjük!
A zentai csatáról elég részletes leírást olvastam nemrég itt: crowland.uw.hu/images/csata/zenta.html
Átböngésztem az adattárat is, megdöbbentő volt olvasni.

MTi 2009.01.22. 20:15:33

@Hertymorty:
Büszke is vagyok az adattárra - bizony, nem kis munka. Minden bejegyzés egy-egy targikus sors, ami kihatott a hozzátártozók további életére...
A poén az, hogy ha kisebb települést dolgozol fel, akkor előbb a végére érsz és megvan a sikerélmény. Olyan rutinra teszel szert, hogy beválalhatsz nagyobbat is.
Most Szabadkával foglalkozom, 1910-ben 100 ezer lakosa volt...

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2009.01.22. 22:40:34

Nagyon tetszett! És köszi, hogy tartod a frontot!!

MTi 2009.01.22. 22:50:14

@Zig Zag:
Isten hozott a fedélzeten! Alakilag nem a legjobb, de igyekszek :-)

budipa piroska 2009.01.28. 14:39:53

Ez azért elég durva: "A IX. század végén a Kárpát-medencét magyar törzsek özönlötték el: az őslakosok választhattak a felkoncolás és a behódolás között."
Pontosabban szólva nem durva, hanem egyszerüen nem igaz, vagy másképpen: hülyeség.

hphp 2009.01.29. 08:59:28

miért? népszavazást írtak ki részleges autonómiáról vagy milyen más opció volt még?

_drc_ · http://kurvannya.blog.hu 2009.01.29. 10:19:01

@hphp:
nem, szerintem igor.h arra gondolt, hogy a magyar törzsek, akik már akkor is az erkölcsi fejlettség magasabb fokán álltak az európai népek között nem gyilkolták sem a Kárpát-medencében fellelt, sem a környező más népeket.

a történelmi Magyarország területének elfoglalása tulajdonképpen már akkor a Szentlélek és imádságok segítségével zajlott, nem pedig erőszakkal. mi sem ékesebb bizonyítéka ennek, mint a Kalandozások korának krónikák béli emlékezete, a "magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!". a több német krónikában is fellelhető "Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwtattok werenkewth, ma yzzywk thy werthekheth!" koraközépkori nyelvemlék is egy békés, csöppet sem hódító szándékú népről árulkodik.

MTi 2009.01.29. 13:40:36

@hphp: @_drc_: Köszönöm - én is erre gondoltam, ti. hogy a Kárpát-medence akkori őslakosai sen nem önként és dalolva engedték át ezt a területet őseinknek, másrészt nem hideg pálinkával és meleg kaláccsal fogadták őket - szóval a lényeg a lényeg: a területért (folyók, jó legelők + egyéb bónuszok) bizony keményen meg kellett küzdeni. És hát az erősebb jogán - a kisebbségi jogaokat nem megfelelően tisztelve - ez a magyaroknak sikerült. Részemről lezártanak minősítem a témát :)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2009.01.29. 19:55:43

@_drc_:

Szerintem is rátapintottál a lényegre. Őseink a szelíd szavukról és a csendes, halk, de annál kitartóbb duruzsolásukról voltak híresek. Annyit voltak képesek az őslakosok fülébe sutyorogni, hogy azoknál előbb-utóbb betelt a pohár és inkább elmenekültek, csak hogy ne kellejen tovább hallgatniuk a pusmogást.

Ezt mindenki tudja, aki igaz magyar, sőt, akinek már a töritanára is az volt, az főleg.

MTi 2009.01.29. 22:58:06

@tiboru: Árpádék nem a kifejezett kompromisszumképességükről kerültek be a történelembe - de aztán volt 1000 év, ami alatt ezt belénk verték hol keletről, hol délről, hol nyugatról, újabban meg északról is! -mármint: a megegyezésre való hajlandóságot :)

Hertymorty 2009.02.11. 22:49:01

@MTi:

nekiálltam próbaként egy településnek és érdekes dolgokat találtam az anyakönyvekben (egyelőre csak a halottiakban). Lassan haladok, az eredményt természetesen majd közzéteszem.

MTi 2009.02.12. 07:21:15

@Hertymorty: Nagyon dicséretes - jó munkát kívánok!
Ma-holnap felteszem a horgosi adatbázist, majd Horgosnál belinkelem az elérhetőséget - érdemes beleénézni...

Azasöndör 2009.02.25. 02:15:29

off: azért az igen érdekes, hogy a gesztáink egytől egyig hazatérésről beszélnek, a régészeti adatok békés beköltözést mutatnak - addigi települések továbbélése, kiegészülése, temetőket együtt használják akár - , míg belső háborúságra nincs adat, ellenben rögtön határvédő háborúkba kezdenek Árpádék északnyugattól délkeletig, melyek tíz év alatt megszilárdítják a határait az új államnak. vajon helyi támogatás nélkül ez hogyan képzelhető el? vagy mégis akkora diplomaták lettek volna a frissen érkezettek? a másik pedig az az 500.000-es népesség, ami szép nagy szám, de mégsem magyarázza önmagában, hogy István korában kimutathatóan a magyar nyelv az általánosan elterjedt a Kárpát-medencében. (persze, ha akkora diplomaták voltak, az is elképzelhető, hogy elintézték, magyar nyelvtudáshoz legyen kötve az óvodai felvételi, vagy legalább az egyetemi diploma.)

on: imádom Zentát, ezt a monográfiát én is olvastam úgyhogy a cikk maga nem sok újat mondott nekem, de jó összefoglaló. nagyon tetszik a városka - én szegedi vagyok, és a két város építészete nagyon hasonló (sok esetben az alkotók is ugyanazon személyek). meg ott a Tisza, a túloldalon a Lapos, a rakpart ugyanúgy össze van graffitizve, szóval viszket a zsebemben az útlevél, mikor ott járok (=gyakran). mondtam is egy zentai barátomnak, hogy hát ez olyan város, mintha Szeged kishúga lenne, egy kis Szeged. erre ő: nem úgy van az! hanem Szeged, az Észak-Zenta! :D

hadd ajánljak még egy érdekes cikket a zentai csata utóéletéről:
www.mtklub.hu/zentai_csata_hire

"A szertartás utolsó napján 20 mérföldnyi vezeklő menetre került sor a rendelet szerinti rendben. Elöl 6000 török haladt darócba öltözve, kötéllel a derekán, turbán nélkül, mezítláb, egy a halottak csontjaival, kettétört handzsárokkal és használhatatlan fegyverekkel megrakott ládát cipelve. 3000 muszlim férfi követte őket véresen, hamuval meghintve, miközben hangos kiáltozással megszaggatta ruháját. Nyomukban 6000 félmeztelenre vetkőzött török vonult, töviskorbáccsal gyötörve testét, mígnem a hátából és a melléből kiserkenő vér a földre csepegett. Azután 3000 fedetlen fejű szpáhi következett. A csoport közepén a prófétaszarkofágja látszott, körülötte 300 pasa kivont szablyával ügyelt, hogy a bámészkodók egyike se merje levenni áhítatos tekintetét a koporsóról. Aki mégis megtette, azt helyben levágták, és testét a kutyák elé vetették. Minden megtett mérföld után kard elé löktek egy keresztény foglyot és egy zsidót, s hagyták őket meghalni saját vérükben."

(törököket enyhén megrázta az eset!)

MTi 2009.02.25. 16:41:08

@Azasöndör: Ha legközelebb Zentán jársz, nézz fel hozzánk a levéltárba - a Városháza II. emelétén vagyunk :)