Innen olvastok ti

zászlók szerint

momentán

who's online

Címkék

3 nf ho (4) adatbázis (3) ajánló (3) állatorvosok hősi emlékműve (1) átirányítás (1) bajorország (1) baranya megye (2) békés megye (1) blog (1) borsod (1) borsod abaúj zemplén megye (8) bréking nyúz (8) budapest (42) budapesti turista egyesület (1) budapest (1) csongrád megye (8) délvidék (8) doberdo (4) drc (9) előadás (5) elpusztult emlékmű (2) elte (2) erdély (9) evangélikus (1) evezős egyletek (2) ezredtörténet (1) fejér megye (2) felhívás (1) felvidék (1) filmajánló (1) fotó (1) gimnázium (1) gyalogezred (2) gyóni géza (2) győr moson sopron megye (6) hadifogolytábor (2) hadifogság (1) hadtörténelmi délutánok (1) hadtörténet (10) hadtörténeti intézet és múzeum (1) hertymorty (2) heves megye (4) hősök napja (1) huszár (1) hv 10 gye (1) hv 14 gye (2) hv 17 gye (33) hv 18 gye (1) hv 2 he (1) hv 3 he (4) hv 5 gye (4) isonzó (3) isonzo völgye (3) jász nagykun szolnok megye (9) katonai orvoslás (1) katonai repülők (1) katonai szleng (1) katonai temető (11) késmárk (1) kiállítás (1) kitekintés (3) komárom esztergom megye (3) konferencia (3) könyv (3) könyvajánló (1) kuk 19 gye (1) kuk 26 gye (2) kuk 26 tábori vadászzászlóalj (1) kuk 34 gye (1) kuk 44 gye (18) kuk 46 gye (4) kuk 68 gye (1) kuk 69 gye (15) kuk 76 gye (1) kuk vadászcsapatok (2) lebontott emlékmű (1) levéltár (2) magyar (1) Magyar Társadalomtudományok Digitális Archívuma (1) máv (1) MTDA (1) nagybörzsöny (1) napló (1) németország (1) nógrád megye (2) olasz (2) olaszország (2) olvashatatlan felirat (2) omm (4) orosz (3) orvosok hősi emlékműve (1) pályázat (1) pest megye (7) przemysl (3) rokonok (3) román (1) szabolcs szatmár bereg megye (4) szeged (1) szerb (4) szlovákia (2) szlovénia (1) szolgálati közlemény (3) tolna megye (32) ujkoztemeto (1) ukrán (1) uzsoki hágó (1) vas megye (2) vendégposzt (17) veszprém megye (4) videkfejlesztesi miniszterium (1) videó (1) visszaemlékezések (1) vízművek hősi emlékműve (1) zenta (1) zsidó temető (1) Címkefelhő

Nem felejtjük!

Az első Nagy Háború nem csak a csatatereken hagyott maradandó nyomot, hanem odahaza a falvakban és városokban is. A háború áldozatainak emlékére fájdalommal vegyes büszkeséggel állított emlékműveket a hálás utókor. Így történt ez a résztvevő országok mindegyikében - Magyarországon is. Ezekről az emlékművekről és magáról az emlékezésről szól ez a blog. *** emilke nekünk:*** nemfelejtjuk(at)yahoo.co.uk --- BLOGUNK A MAGYAR BLOGGERSZÖVETSÉG TAGJA ---

Kommentek

  • Fatma Özdemir: Török orszagba lakok 23 szeneden Mersinde egy varoş. . Temeşvari vagyok.Az en csaladom Vegvaron l... (2018.02.08. 20:09) Végvár
  • Mahoberberis thunbergii: 2014-ben a település első világháborús hősi halottjairól egy könyv is megjelent, ami korlátozott s... (2018.01.11. 23:27) 2083 Solymár
  • zkorsos: Nagyon tetszett a bejegyzés, jó élvezetes az összecsapások leírása, többször is elnevettem magam k... (2017.05.10. 18:21) Végvár
  • Sándor Róka: Nagyapám és a haverjai még ezekkel a szavakkal beszélgettek. A szuronyt bajnét-nak mondták, még me... (2017.02.05. 21:40) Bakanyelv - magyar katonai zsargon a Monarchia haderejében
  • HK417: Csak kérdezem, hogy az a "Wachmeister" az biztos, hogy az őrmester?? Nekem olyan őrparancsnoknak ... (2016.02.07. 00:18) Bakanyelv - magyar katonai zsargon a Monarchia haderejében
  • Utolsó 20

Fehértemplom

2009.07.04. 08:00 | MTi | 8 komment

Címkék: délvidék

A régészeti leletek tanúsága szerint a mai Fehértemplom vidéke már a történelem előtti korokban is lakott volt: első ismert lakói az agatirszek voltak, akiket a dákok szorították ki. Kr. u. 106-ban a Néra folyó vidéke a rómaiak birtokába került. A rómaiakat a hunok követték, majd 454-ben – Attila halálát követően – a gepidák legyőzték a testvérharc gyengítette hunokat, és birtokukba vették a vidéket. Uralmukat 567-ben az avarok törték meg, majd jöttek a szlávok: ezek a népek a magyarok betelepülését követően fokozatosan eltűntek.

A tatárjárást követően, a vármegyék területének kialakulásakor a mai Fehértemplom vidékét Krassó vármegyébe sorolták: az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzék a krassói főesperesi kerületben említi Alba-Ecclesia (Fehéregyház – Fejéregyház) települést.
A XIV. és a XV. század fordulóján a törökök előretörése elől menekülő görögkeleti vallású szlávok – zömében szerbek – telepedtek le a vidéken. Temesvár 1552-es elestét követően Fejéregyház teljesen elpusztul – beköszöntött a török uralom.

A Bánsággal kapcsolatosan már oly sokszor megemlített gróf Claudius Florimundus de Mercy táborszernagy 1717-ben döntött arról, hogy a Néra vadregényes völgyében egy új telepet létesítsenek. Az első sváb telepesek – 60 család, akiket eredetileg Buda környékére kívántak letelepíteni – már 1717. május 13-án megérkeztek. Az új telepen – melyet lakosai Weisskirchennek (lásd még: Ungarisch-Weisskirchen) neveztek el – 1723-ban létesült az első plébánia, melyet a kapucinusok láttak el. Az első iskola 1736-ban kezdte meg működését.
1738 tavaszán a pestis és a törökök elől menekülve a lakosság zöme elhagyta: ezt kihasználva, a környező falvak román lakossága kirabolta és felgyújtotta a települést –  az év végén visszatérők csak üszkös romokat találtak. 1739 januárjában a rablóbandák ismét fenyegetően léptek fel, de a Temesvárról kivezényelt katonaság elvette kedvüket az ebbéli szomszédság-ápolástól.
1750 környékén újabb telepesek érkeztek: főleg német-lotharingiaiak, de szerbek is.
1775-ben befejeződött a bánáti katonai határőrvidék szervezése: Fehértemplom a szerb-román határőrezred törzsének székhelye lett.
A török elleni, 1788-ban indított háború a fehértemplomiak számára szerencsétlenül indult: 1788. szeptember 20-án a törökök elfoglalták, és a már jól begyakorolt koreográfia szerint, kirabolták és felgyújtották. Az elmenekült lakosság csak 1789 januárjában térhetett vissza.
1789 májusában ide érkezett meg az agg Hadik András gróf vezérlete alatt a császári fősereg. Mária-Terézia „leghűségesebb huszárja” itt szövögette haditerveit Belgrád ostromára, amelyeket azonban betegsége miatt nem sikerült megvalósítania: 1789. augusztus 3-án elhagyta a fehértemplomi tábort.
1780-ban épült fel a Szt. Péter és Pál görögkeleti-ortodox templom.
Fehértemplomot I. Ferenc király 1792-ben kelt kiváltságlevelével önálló községgé (freie Kommunität) nyilvánította: a község évente 7000 forint adót fizetett, háború esetén pedig 30 katonát volt köteles kiállítani. Ennek fejében lakosai mentesültek a katonai- és határőrszolgálattól. Mindez azonban viszályt szült a község és a határőrezred parancsnoksága között, aminek eredményeként a határőrök 1803-ban kénytelenek voltak kivonulni a községből.
1806-ban épült fel a Szt. Anna római katolikus templom.

1808-ban a vidék szerb lakossága a Szerbiából érkezett csapatokra támaszkodva felkelést készített elő, amit azonban idejében lefüleltek: a főkolomposokat lefogták és kivégezték. Az események hatására a községben polgárőrséget szerveztek, melynek zászlajára a következő felirat került: „Treu bis zum Graben! Wir siegen oder sterben – für Gott! den Kaiser! und das Vaterland!” Megszívlelendő....
1815-ben várossá nyilvánították.

1848 márciusában a lakossága lelkesen fogadta a forradalom hírét. Az 1808-as események megismétlődésétől tartva, a Temesvárról érkező Maderspach Ferenc százados vezetésével nemzetőrséget szerveztek: így a szerb felkelők 1848. június 20-ai első támadása sikertelenül végződött. 1848. augusztus 19-én a szerbek nagy erőkkel ismételten általános támadást indítottak, amit a védők csak súlyos veszteségek árán tudtak visszaverni. A magyar hadvezetés a 9. honvédzászlóaljat, a híres vörössapkásokat, küldte segítségül. A császári hadak 1849. január 21-én vonultak be Fehértemplomba, ahonnan csak májusban szorították ki őket Bem tábornok csapatai. A szabadságharc bukását követően a városba bevonult a bánáti szerb határőrezred: kezdetét vette az abszolutizmus kora, melynek során az újonnan létrehozott Szerb Vajdaság és Temesi Bánság keretébe került.
A Moldovából és Oláhországból 1858-ban visszavonuló császári csapatok a vidékre behurcolták a kolerát, ennek következtében 240 helybéli halt meg.
A vidék fejlődését felgyorsította a vasútépítés: 1856-ban épült meg a Báziás-Oravicabánya, 1858-ban pedig a Jaszenova-Temesvár vasútvonal.

1871-ben a bánsági határőrvidéken is sor került a polgári- és a katonai közigazgatás szétválasztására. Fehértemplomot 1872-ben – ha rövid időre is, – szabad királyi várossá nyilvánították. A határőrvidék polgárosítása rohamléptekkel haladt: I. Ferenc József 1872. június 9-ei nyilatkozata alapján meghozott 1873: XXVII. tc. kimondta, hogy a fehértemplomi szolgabírói járás Krassó vármegyébe kebeleztetik be, magát a várost pedig – ismét csak rövid időre, – önálló törvényhatósági joggal ruházta fel. Az 1876: XX. tc. Fehértemplomot és Karánsebest mint törvényhatóságokat megszüntette, az 1876: XXXIII. tc. pedig Fehértemplomot Temes vármegyéhez csatolta.

Az 1910-es népszámlálás szerint a városnak 11 524 lakosa volt: ebből 6062 német, 1994 szerb, 1806 román, 1213 magyar, 312 cseh. A fehértemplomi hadkötelesekeket a cs. és kir. 61. (temesvári) gyalogezredbe, a m. kir. 7. (verseci) honvéd gyalogezredbe, a cs. és kir. 12. (aradi) huszárezredbe és a m. kir. 3. (szegedi) honvéd huszárezredbe sorozhatták, persze a tüzérséghez is kerülhettek.  

A déli határ közelsége miatt a Monarchia jelentős katonai alakulatokat állomásoztatott Fehértemplomon. Az 1914-es békehadrend értelmében a város adott otthont a cs. és kir. 68. gyalogdandár törzsének, a cs. és kir. 43. gyalogezrednek és a cs. és kir. 7. nehéz tarackososztálynak – összesen 1300 katonának.

Az I. világháború küzdelmei elkerülték Fehértemplomot, de a városban hadikórház működött. A kórházban elhunyt katonákat – összesen 235, ebből 135 birodalmi német, akik közül 126-an a szerbiai Szendrő (Smederevo) 1915-ös ostrománál sebesültek meg és hunytak el Fehértemplomon – a katolikus temető külön parcellájában helyezték örök nyugalomra. A hősi parcellában eltemetett első halott Alföldt (valószínűleg Alföldi) János, magyar huszár volt, akit 1914. augusztus 10-én helyeztek örök nyugalomra.

 

 

 

 

 

 

 

Az 1920-as évek végén a környező településekről több hősi halottat exhumáltak és a fehértemplomi temetőbe temettek át: 1931-ben a nyilvántartott sírok száma 262 volt. A katonai temetőt a két világháború között példásan rendben tartották, amiben a helyi Nőegylet jeleskedett. 

 

Az I. világháborúban elesettek emlékére 1920-ban egy egyszerű, vörös márvány keresztet állítottak, majd 1922 őszén készült el a ma is álló emlékmű.

 

 

A 4 méter magas műkő emlékkeresztet közvetlenül a katonai temető mellett emelték. A talapzat négy oldalán elhelyezett táblákon az I. világháború 99 fehértemplomi hősi halottjának neve olvasható, haláluk éve szerint. Az 1919/1920-ból származó három véset láthatóan utólagosan készült: vélhetően három idehaza elhunyt, súlyos hadirokkantról lehet szó.
A temető és az emlékmű ma már, sajnos meglehetősen mostoha állapotban van.

 

 

 

A könnyebb eligazodás érdekében a névsort betűrendes sorrendbe rendeztük:

 

Amon, Johann (1914), Amon, Karl (1914), Amon, Leopold (1918), Balosz Ferenc (1916), Bartholomä, Anton (1917), Bartholomä, Lorenz (1915), Baumann, Franz (1918), Bonitz, Mathias (1914), Böbl, Peter főhadnagy (1915), Brand, Josef (1916), Braun, Johann (1914), Breslauer, Johann (1915), Buljung, Josef (1914), Cserdonia, Nikolaus százados (1915), Dedo, Karl (1917), Derwarics, Stefan (1914), Eigner, Franz (1917), Eigner, Franz (1918), Eigner, Johann (1914), Embery, Franz hadapród (1918), Erger, Mathias (1916), Erger, Sigmund hadnagy (1914), Erntner, Ernest (1914), Fischer, Franz (1915), Fischer, Josef hadnagy (1917), Fuchs, Anton (1915), Gasparics Béla főhadnagy (1918), Geiger, Josef (1919), Geiger, Josef százados (1917), Geiger, Karl (1919), Glückmann, Emil zászlós (1917), Graf, Ferdinand százados (1914), Grill, Karl (1916), Grill, Leonhard (1914), Grün, Jani (1916), Haller, Martin (1917), Harlacher, Christian (1918), Harth, Alfred (1916), Hellebrand, Ferdinand (1918), Hirling, Josef (1915), Hujmeier, Michael (1917), Jahoda, Ladislaus (1918), Jeanplong, Franz (1915), Jeanplong, Josef (1915), Jost, Franz (1917), Jovanov, Jani (1915), Jovanovics, Josef von fregatthadnagy (1918), Kalaus, Hermann (1914), Kauer, Franz (1916), Kendl, Rudolf (1918), Kiefer, Franz (1915), Kiefer, Johann (1915), Kniesl, Hermann (1918), Kotzalik, Franz (1915), Kovacs, Karl (1918), Kremser Sebő hadapród (1920), Kroutjil, Josef (1916), Kuhn, Albert (1914), Kuhn, Feri (1915), Langer, Rudolf (1916), Latta, Stefan (1916), Lina, Karl (1915), Lina, Karl hadapród (1916), Maier, Johann (1915), Marter, Johann (1915), Mühsammer Sándor hadapród (1914), Nagy László (1914), Negler, Franz (1916), Neumeister, Peter (1914), Raschek, Josef hadnagy (1915), Schaller Jenő hadnagy (1915), Schirmer, Viktor lovaskapitány(1916), Schmidt, Jakob (1916), Schmidt, Johann (1918), Schmidt, Mathias (1914), Schwenk, Konrad (1916), Sigmund, Rudolf (1915), Spang, Karl (1914), Steiner, Josef százados (1915), Stern, Karl Julius (1915), Stillmungus Lajos főhadnagy (1918), Stotz, Karl százados (1915), Streiter, Anton (1917), Szalay Béla hadapród (1916), Taminsky, Pologar (1916), Trautmann, Peter (1914), Trenn, Sebastian (1914), Tufner, Alois (1916), Ullmann, Michael (1918), Ulrich, Konrad (1915), Wagner, Johann (1916), Weiss, Andreas (1915), Weiss, Franz (1914), Weiss, Johann (1915), Weiss, Josef (1914), Weiss, Josef (1914), Weiss, Josef (1918), Weiss, Lorenz (1916), Wersching, Andreas (1914)

 


Az emlékmű talapzatán a következő szöveg áll:

 

„Ihr fielet von dem Vaterland fern
Im Kampf für das Vaterland
Doch is die Erde überall des Herrn
Und unser Geist in seiner Hand.

Den Braven die im Kampfe fielen
Weihen edle Herzen diesen Stein.
            Das Damenkommitee”



Szerény magyar fordítása (ha valaki jobbat tud, ne fogja vissza magát):

 

Elestetek távol a Hazától,
A Hazáért vívott harcban.
De a Föld mindenütt az Úré,
És lelkünk az Ő kezében van.

A bátraknak, akik a harcban estek el
Nemes szívvel szenteljük fel ezt a követ.
            A Nőegylet

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nemfelejtjuk.blog.hu/api/trackback/id/tr791210061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jeges_ 2009.07.04. 09:20:23

Nagyon jó poszt! Érdekesség képpen megnéztem a lakosság mai összetételét. Talán senkit nem lep meg, hogy németek már nem élnek itt (legalábbis senki nem vallotta magát annak). A túlnyomó többség szerb (kb. 15.000), román (kb. 1000), magyar (kb. 500), jugoszláv (sic!) és montenegrói kisebbség is van. Ez 2002-es adat. Visszatérve a poszthoz: tetszettek a régi képek.

MTi 2009.07.04. 10:29:32

@Jeges_: Igen, jól láttad: valóban ilyen most a lakosság összetétele. A két világháború között a németek még ott voltak: ők 1944-ben menekültek el. Érdekes adat, hogy Németországban/Ausztriában ma is működik egy egyesület, amely összefogja az egykoron Fehértemplomról elszármazottakat: időről-időre megjelenik - az ausztriai Wernbergben - a Weisskirchner Nachrichten c. lap is pl. a 2001 szeptemberi számot a katonatemetőnek és az emlékműnek szentelték!
Nem említettem, de csehek is éltek itt: nem voltak sokan, de jelentős szerepet játszottak a város gazdasági/kulturális életében.
Végül, de nem utolsó sorban a magyarokról: ott élő ismerősöm szerint, "... egy-egy egyházi ünnepkor mindannyian beférünk a templomba."

Jeges_ 2009.07.04. 11:19:57

@MTi: Az utolsó gondolaton nem vagyok meglepve - sajnos...
Érdekes, magam is többször tapasztaltam, hogy a második világháború után különböző okok miatt elszármazott németek nagyon ragaszkodnak a szülőföldjükhöz. Erdélyi példákat tudok mondani (a Délvidéken még nem jártam). Legutóbb Segesváron is találkoztam németekkel, az egyik úr ott is született, de erről talán ott is írtam. Rendszeresen járnak vissza, és rengeteg pénzt szánnak arra, hogy az anno német evangélikus templomok karban legyenek tartva. Nagyon helyesen teszik.

MTi 2009.07.04. 12:46:24

@Jeges_: Visszatérve a régi, I. vh előtti képeslapokhoz, fotókhoz: nekem mindig úgy tűnik, hogy "nagy élet" volt akkortájt az egész történelmi Magyarország területén!
Vagy csak a fényképészek nagyon tudtak valamit, vagy tényleg úgy volt? :)

piacausa 2009.07.04. 16:25:02

Sziasztok!

Elvileg csehek még mindig vannak a környéken. Én pár éve jártam Cseh falván (Cesko selo) és még mindig van kb 150 cseh lakos, akik cseh állampolgárok és a cseh állam fizet és küld minden évben egy cseh pedagógust a nyelvet és kultúrát ápoloni. És úgy tudom, hogy a határ román oldalán is maradtak csehek pl Oravicabánya és környéke..

MTi 2009.07.04. 16:52:41

@piacausa: Igazad van: miután a nemzetközi közösség "bezárta" Szerbiát a délszláv háború(k) miatt a 90-es évek elején, sokan - akik rendelkeztek cseh/szlovák felmenőkkel, mivel ott progresszív állampolgársági törvényt hoztak - megpróbáltak állampolgársághoz jutni ill. felmelegíteni a külföldre szakadt nemzetrészek kapcsolatát az anyaországgal. Ez az általad leírt módon működik - sajnos a magyarság számára a legkevésbé.. :( De ez nem ennek a blognak a témája!

Jeges_ 2009.07.04. 17:32:31

Én abszolút nem csodálkozom ezeken az élettel teli felvételeken. Mennyivel jobb egy ilyen utcán sétálni, mint egy mai átlag budapesti napon a Belvárosban. Nem volt zaj, kosz, füst... az emberek leültek szépen egy italra, vagy egy padra beszélgetni. És nem ültek otthon a lakásukban sorozatokat nézve... vagy épp az interneten pötyögve :) Azt hiszem, sőt, biztos vagyok benne, hogy az emberek szívesebben jártak össze beszélgetni, vagy mondjuk kártyázni, mint ma. Pedig ha tudnák, hogy egy jó társasjáték ma is milyen jó kis időtöltés egy baráti körnek!
Úgyhogy lehet, hogy nem is volt olyan rossz élni a Monarchia idején a boldog békeidőkben... Most ez jut eszembe, ha a fenti képre nézek.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2010.01.28. 18:04:41

A fordítás utolsó soránál egy picit finomítanék:
A bátraknak, akik a harcban estek el
Szentelik nemes szívek eme követ.