E blog hasábjain tavaly novemberben az Egyesült Királyságban és a Brit Nemzetközösségben honos Remembrance Day-ről, az Emlékezés Napjáról olvashattunk kiváló posztot _drc_ kolléga tollából. Hasonló, az I. világháború katonaáldozatainak emlékét megörökítő emléknap Magyarországon is létezik, Magyar Hősök Napja néven.
Csak néhány számadat arról, hogy az I. világháború kapcsán tulajdonképpen miről kell megemlékeznünk: az 1914-1918 közöt vívott Nagy Háborúban az Osztrák-Magyar Monarchia 51 millió lakosából 9 millió katona vonult be hadi szolgálatra, a történelmi Magyarország területéről 3 millió 800 ezer. Magyarország embervesztesége halottakban 660 ezer főre tehető, ehhez még hozzá kell számítani azt a 800 ezer súlyos sebesültet, aki az elszenvedett sérülések következtében munka- és keresőképtelenné vált.
Egy egész nemzedék került fakeresztek alá, az egész nemzet lett tövig visszavágva...
Az Emlékezés Napjával foglalkozó poszt kapcsán élénk, építő jellegű vita alakult ki – reméljük, most is hasonló hozzászólasokat olvashatunk majd a kegyelet és a megemlékezés szellemében! De lássuk előbb, hogyan alakult ki hazánkban ez az emléknap.
1914 nyarán kitört a Nagy Háború, ami – az elképzelések szerint – valamennyi háború végét kellett hogy jelentse. A tömegek ünnepelve fogadták, mert bíztak abban, hogy a háború lehetőséget nyújt a valós vagy vélt politikai és gazdasági sérelmek orvoslására.
A hadkötelesek lelkesen tettek eleget a mozgósítási parancsnak: akkor még senki sem számított arra, milyen borzalmasak lesznek majd a küzdelmek. Persze, azt mindenki sejtette, hogy lesznek majd sebesültek, meg talán halottak is. De abban is bíztak, hogy nem ők esnek áldozatul. Aztán, ha majd kitüntetésekkel dekorálva leszerelnek és hazatérnek, a kandalló előtt ülve – amúgy Háry Jánososan – mesélhetik unokáiknak a háborús történeteket…
A háború – amelyet gyors lefolyásúnak reméltek, befejezését pedig még azon év őszére, „… mire a falevelek lehullanak” jósolták – már az első néhány hónapban olyan óriási emberáldozatokat követelt a hadban álló felektől, amilyenekre az emberiség addig történelme során még nem volt példa. Ezt tapasztalván Magyarországon már 1914 őszén belátták: a társadalomnak kötelessége, hogy a Hazáért életüket feláldozó katonák emlékét megőrizze. Megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB). Szervezete 1916-ra elérte, hogy a Honvédelmi Minisztérium által felállítandó emlékművekről alkotott véleményét figyelembe vették, 1916 végére pedig saját emlékműterv-gyűjteményt adhatott ki.
De nem csak a hátországban gondolkodtak így: 1915. július 19-én báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy a frontról levelet intézett gróf Tisza István miniszterelnökhöz, melyben szorgalmazta, hogy az országgyűlés mielőbb foglalja törvénybe a hősök emlékének megörökítését. Abele 1916 őszén már biztosra ment: Zita királynéhoz fordult segítségért.
Így sikerült elérni, hogy IV. Károly kezdeményezésére 1917 tavaszán az országgyűlés elfogadta a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről szóló 1917:VIII. törvénycikket. A törvénycikk kimondja:
„… Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.”
A törvény alapján a belügyminiszter végrehajtási utasítást bocsátott ki, amelyben utalt arra, hogy az emlékműveket – lehetőség szerint – a háború befejezését követően állítsák fel.
Az 1918/19-es zavaros időszak nem kedvezett az emlékművek építésének.
A belügyminiszter egy 1922-es rendelettel szigorú engedélyezési eljárásokhoz kötötte az emlékművek felállítását. Tegyük hozzá: az ország pénzügyi helyzete sem tette lehetővé monumentális emlékművek emelését, az elcsatolt területeken pedig ezek említése az anyaországgal való jogfolytonosság fenntartásának látszatát, valamint a revizionizmus gyanúját keltette.
A HEMOB 1924 nyarán feloszlott, de helyette a Vallás- és Közoktatási Minisztérium kebelén megalakult a Hősi Emlékműtervek Bíráló Bizottsága (HEBB): a belügyminiszter rendelete értelmében a törvényhatósági emlékmű-bizottságok csak olyan községi emlékmű tervét hagyhatták jóvá, amelyet a HEBB már előzőleg jóváhagyott.
1924-re elérkezett az a pillanat, amikor az I. világháború hősi halottaival és emlékük megörökítésével a nemzetgyűlés is foglakozhatott. Az 1914/1918. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről szóló 1924:XIV. törvénycikk a következőképpen fogalmaz:
„... A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914-1918. évi világháború alatt a Hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket áldozták föl. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül az élő és jövendő nemzedékek hősi halottainak dicsőségére minden esztendő május havának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot – mint a »Hősök Emlékünnepét« – a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.”
A törvénycikk megindoklásában a hősi emlékművek rendeltetését a következőképpen ecsetelik:
„... a magyar csapatok által példátlanul álló halálmegvetéssel megvívott diadalmas harcok egész sorozatát; azokat a hősöket, akiknek nevei, azokat a csapatokat, amelyeknek haditettei aranybetűkkel vannak megörökítve a történelem véres lapjain, és amelyek a napnál fényesebben ragyogják be a dicsőség sugarával a múltat és a jövőt.”
A megemlékezések 1925-től váltak rendszeressé: országszerte egyházi szertartásokkal, koszorúzásokkal emlékeztek meg, amelyeken kötelezően részt vettek a honvédség és a rendvédelmi testületek képviselői, a bajtársi egyesületek és a fiatalok szervezetei.
A Budapesten 1929. május 26-án megtartott központi ünnepség keretében Horthy Miklós, Magyarország kormányzója felavatta a millenniumi emlékmű előterébe elhelyezett Hősök emlékkövét.
A rendezvények 1944-ben öltöttek utoljára nemzeti ünnep jelleget. 1945-ben még megemlékeztek a Hősök Napjáról, de ezt követően a diktatúra végleg eltörölte.
A következő megemlékezésre csak 44 évvel később, 1989-ben, a rendszerváltás évében kerülhetett sor, Szekszárdon.
Az 1990-től kezdve ismét évente – május utolsó vasárnapján – megrendezésre kerülő állami rendezvény a Magyar Hősök Napja: politikamentes megemlékezés a XX. századi világháborúk magyar hősi halottairól.
Pünkösd lévén, az ünnepre vonatkozó korabeli képeslapokat itt nézhetitek meg:
http://www.zentarhiv.rs/index.php?cont=Ivh/punkosd/punkosd
(Forrás: Dr. Ravasz István: A hősi emlékművek és a Hősök Emlékünnepe története. In: Emlékek a Hadak útja mentén. Bp., 2006.)
Kommentek