„Az 1936. augusztus 8-án tartott képviselőtestületi ülésen a jegyző a következőt olvasta fel:Tisztelt közgyűlés!A hősök legdrágább kincsüket, az életüket adták a hazának. Édes hazánkat, Magyarországot hősök szerezték, hősök védelmezték évezredeken át, hősök fogják visszaszerezni azt, ami belőle elveszett. A hősök nem csak addig élnek, amíg teljesítve hazájuk hívó szavát, szembenéznek ezer halállal, hogy azután golyótól szíven találva, testüket az anyaföldnek adva, hősi lelkük átlendüljön az utolsó sóhajban a szebb, a hősöket megillető boldogabb hazába. Az ő életük örök, ha megtartjuk emléküket a szívünkben, lelkünkben, s követjük példájukat. A világháború vérzivatarának sok százezer magyar áldozatából 62 legderekabb, legnemesebb fiának feláldozásával vette ki részét a falu. Ma a 62 nekünk legdrágább élet eddig is itt volt közöttünk, szívünkben hordtuk őket, mint fájó, de dicsőséges örökségünket, amely arra kötelez bennünket, mindnyájunkat, hogy kövessük őket a haza forró és áldozatos szeretetére.Szegénységünk nem engedte meg mindez ideig azt, hogy hozzájuk, az ő önfeláldozó nemes cselekedetükhöz méltó emlékjelet állítsunk, példaképül az utókornak. Hogy ez a szegénységünkből nem tellő vágyunk mégis valóra válhatott, azt egy hozzájuk hasonló nemes, derék magyar férfiú tette lehetővé, aki ismerve a magyar katona vitézségét, becsületes és a hazáért minden áldozatra kész áldozatát, szívének szavára hallgatva, igazi magyar úrhoz és méltóságához illő gesztussal felajánlotta községünk 62 hős nevének és emlékezetének most már nyilvánosan is megörökítő és hirdető impozáns emlékművét. Ma a köztiszteletben, közszeretetben álló nemes adományozó községünk büszkesége és nemesszívű istápolója méltóságos dr. Martin József magyar királyi gazdasági főtanácsos úr volt, aki áldozatot nem kímélve, lelkének szavára hallgatva, méltóképpen tette halhatatlanná itt a földön községünk hőseit s egyben az ő nagylelkűségét.Forrás: TMOL. Miszla község képviselőtestületi jkv. 1936. ”
Andi István
Bakonyi Sándor
Bakonyi Vince
Baksa János
Bangocs Ferenc
Borbás György
Boza Ferenc
Bölcsföldi János
Bölcsföldi Sándor
Böröcz György
Böröcz József
Czene Sándor
Fung Antal
Fung István
Gulyás János
Günsz Andor
Hoin Henrik
Horváth János Lajos
Kala Sándor
Katona János
Katona János Völgyi
Kövér Tamás
Lukovics Ferenc József
Leb Sándor
Marosi József
Matkovics József
Mayer Ignác
Meszlényi János
Mészáros József
Mészáros József
Mók János
Molnár János
Molnár Lajos
Mózes János
Nagy Ignác
Nagy Gábor
Nagy György
Nagy Sándor
Nagy Vendel
Németh Ferenc Lajos
Németh János
Németh László
Pap József
Pap József
Rajna Péter
Rátkai István
Rátkai János
Rátkai József
Rátkai Mihály
Rigó Sándor
Simon Balázs
Schneider Henrik
Szabó János
Széles József
Szőke Pál
Takács János
Tálos Ferenc György
Tálos István
Tálos József
Tóth János
Tóth Sándor
Závoti János
Miszla nagyobb térképen való megjelenítése
Kommentek