Eddig szokatlan módon nem egy településen álló egyetlen emlékműről, hanem egy megyeszékhely, Pécs, egyik városrészének önálló első világháborús emlékéről esik szó. Ez pedig nem is a belváros, hanem a mai Pécs nyugati végében található Rácváros névre hallgat. Az elnevezés sem véletlen, hiszen itt valamikor szerbek éltek.
Rácváros alapítását a XVII. század végén bizonyos felekezeti villongások előzték meg Pécsett. A hittérítő munkálatok, a török kiűzését követően a katolikus lelkészek, különösen a jezsuiták részéről olyan buzgón folytatódtak, hogy már 1692-ben a város polgársága ünnepélyes fogadalmat tett, mely szerint „más felekezetűek, mint római katolikusok nem vehetők fel a város polgárai sorába, amennyiben továbbra is a város falain belül akarnak maradni, a katolikus hitre kell áttérniük”. Tegyük hozzá: ez nem volt éppen EU kompatibilis hozzáállás a részükről.
Az óhajtott békesség azonban nem sokáig volt zavartalan, hiszen már 1693-ban súrlódások támadtak a katolikusok és a nemrég megtért szakadár, „óhitű” szerbek között; a püspök szerint utóbbiak „esküszegése” miatt. Szó szót követett és végül a rác népesség egy részének el kellett hagynia a város területét. A kiutasított lakosság Ürög felé vonult, s nem messze a várostól egy községet alapított, melynek neve ma is Rácváros. 1781-ben római katolikus plébánia létesült Rácvárosban, ahol a lakosság többsége ekkor már német volt és rövidesen megjelent itt a magyar lakosság is. Az egykori szerb lakosságra itt ma már csak a helységrész neve emlékeztet, amely 1954-ben olvadt egybe a várossal Mecsekalja néven, ami Rácvárost és másik három községet: Mecsekszentkutat, Magyarürögöt és Patacsot foglalta magában.
Rácváros lakosságát, csakúgy mint a pécsieket különösen érzékenyen érintették az I. világháború végének eseményei. Baranya megye déli részét szerb-antant csapatok foglalták el, akik megszállva tartották 1921-ig Pécset, így Rácvárost is. Nem sok híjja volt hát, hogy a jugoszláv dínár legyen ott is a fizetőeszköz és a Zastava művek gyártócsarnokot nyisson. Végül mégsem így történt.
A templomról már tettünk említést az imént. Az utcafronti bejárat mellett látható az emlékmű.
Az emlékmű felülső, az időjárás viszontagságainak kevéssé ellenálló vörös homokkő részén "A HAZÁÉRT" felirat olvasható, meg egy tábla, ami egy gyalogsági rohamot ábrázol. Egy halálos lövést kapott katonát ragad el két angyal. A bronztábla felirata: "Az nem lehet hogy annyi szív hiába onta vért, s keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért." Az emlékmű csúcsán egy rohamsisak látható.
Az emlékművön elhelyezett márványtábla az alábbi 45 hős nevét tartalmazza:
1914-1918 Világháború hősi halottai:
Magyarürög községbőlVarga György népfölkelő, Tóth Béla népfölkelő, Berdál József népfölkelő tizedes, Balázs János népfölkelő, Farkas József népfölkelő őrvezető, Kereszturi József gyalogos, Kovács István gyalogos, Kurucz József gyalogos, Gz Czinderi István gyalogos
Mecsekszentkút községből
Ántl Pál, Volcsányi János, Weisz János gyalogosok, Szinn Mátyás huszárPatacs községből
Bene János tizedes, Gothárd Vincze gyalogos, Katona István tizedes, Kiskovács Lajos tüzér, Kulcsár Ferenc honvéd, Lőrincz János gyalogos, Nagy József gyalogos, Pápa János tizedes, Pirisa János őrvezető, Simon János gyalogos, Szente László tüzér, Tóth János őrvezető, Vörös István szakaszvezető, Vörös János tüzér, Vörös József gyalogos, Vörös József gyalogosRáczváros községből
Balázs János tizedes, Brutki József honvéd, Fillinger István gyalogos, Gergics József népfölkelő, Gergics Miklós gyalogos, Herendy Géza zászlós, Papp László huszár, Pukli György honvéd, Raffai Mihály huszár, Ruppert János népfölkelő, Steiger János gyalogos, Varga János gyalogos, Varga Lajos főhadnagy, Balla Aladár zászlósPatacs községből
Hartmann Ferenc főtüzér, Tóth György gyalogos.
Úgy tűnik két név Patacs községből lemaradt, ezért egészítették ki alul a márványtáblát.
Kommentek