Székelyudvarhely történelmi centrumában, a jelenlegi Márton Áron téren áll egy világháborús emlékmű, rajta azzal a szoborral, melyet először a helyi népnyelv (majd lassan-lassan mindenki) Vasszékelynek nevezett. Lévén, hogy Erdélyben semmi sem pontosan az, aminek kinéz, talán nem árt pár mondatban összefoglalni a történetét.
1917 végén állítottak fel egy világháborús emlékművet a székelység anyavárosában, melyet a császári és királyi 82. Székely Gyalogezred azon katonái emlékének szenteltek, akik hősiesen megállították, majd (bár csak ideiglenesen) visszaverték az Ojtuzi szoros környékén a Kárpátokon át a Székelyföldre betörő orosz, majd román csapatokat.
Az eredeti szobor, amelyet a nyolcvankettesek négy katonája (három székely és egy szász) alkotott (emlékezzünk meg róluk: Erdélyi István őrmester tervezte, Herman Ottó szakaszvezető, Rózsa Géza tizedes és Sipos Jenő honvéd faragta) cserfából készült, majd minden négyzetmilliméterét odaszögezett acélpikkelyekkel borították – innen az eredeti elnevezés: Vasszékely. Az avatóünnepségen az uralkodó (IV. Károly) személyes képviselőjeként maga József főherceg jelent meg.
A szobor talapzatának egy-egy oldalán annó feltüntették az ezred egyik, poétikus vénával megáldott zászlósának két-két (szinte haiku-szerű) sorát, a következők szerint:
Észak:
Gyopárt a Hargitáról hozzatok,
a székely hősök halhatatlanok
Kelet:
Ojtuznál, Volhina síkjain, s ott lenn Doberdón,
ismeri az ellenség a puskatusom
Nyugat:
A trón, s a haza védelmében vassá válik a székely,
s hősi, csodás tettét hirdeti a hon, s a világ
Dél:
Magyar testvéreink, ne féljetek,
míg napkeletnél állanak a székelyek
Amikor 1919-ben a bevonuló román csapatok szembesültek a szoborral, nem túl meglepő módon először meggyalázták, majd megrongálták, végül ledöntötték és megsemmisítették, s csak a talapzat maradt, ahová a veteránok továbbra is oda jártak megemlékezni a régi szép időkről. Amikor 1941-ben a történelem dobókockáin megint nyerésre álltunk arrafelé, a kopjafás országzászlót emelték az emlékmű helyére. Aztán ismét változott a geopolitikai helyzet, az országzászló eltűnt és ismét maradt az üres, de sokatmondó talapzat.
A kilencvenes években a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal illetékeseiben felmerült a régi Vasszékely helyreállításának gondolata; pályázatot írtak ki, amit Szabó János helyi szobrászművész nyert meg. Az ő 260 centi magas alkotása látható a képeken; a talapzat négy oldala közül az északin az eredeti versrészlet látható bronzbetűkkel, a nyugatin az első világháborús, míg a keletin és a délin a második világháborúsok hősi halottak névsora olvasható, fekete márványlapokon. Az első világháborús lista az „és még sokan mások!” szavakkal végződik…
Az új, immáron teljesen bronzból készült Vasszékelyt 2000. március 15-én leplezték le, illetve szentelték fel.
Ha arra jártok, biccentsetek neki.
És akkor a névsor, amely - mint említettük - nem teljes. Akad rajta németes (szász) hangzású név is, amin nem kell meglepődni.
Asztalos József, Bencédi Zsiga, Bodrogi Bandi, Bodrogi István, Bokor Ferenc, Bokor János, Csiki Ferenc, Darbai Albert, Ferenczi Andor, Ferenczi Albert, Ferenczi Béla, Gellérd Lajos, Gyarmathi Ákos, Gyarmathi László, Haberstumpf Gyula, Haberstumpf Jenő, Ipó József, Kakasi Domokos, Kakasi Kálmán, Kállai József, Keszler Dénes, Kiss János, Konya Albert, Metz Albert, Metz Gyula, Molnár Géza, Nagy Gergely, Pálfi Sándor, Pásztor Albert, Pásztor Ferenc, Pál György, Petre Dénes, Polner Lajos, Rezi Péter, Somorai József, Szabó István, Szabó J. István, Szabó Lajos, Szalai Dénes, Szalai József, Szemerjai Albert, Szemerjai József, Székely József, Szigethi István, Szigethi József, Szőcs Kálmán, Varga János, Vetési József, Verestói András
Ajánlott irodalom: Az ezred története
Kommentek