Kedves Olvasóink! Délvidéki tudósítónk ismét egy kitűnő poszttal örvendezet meg bennünket. Belgrád, déli szomszédunk Szerbia fővárosa a Duna és a Száva folyók összefolyásánál és jelentős kereskedelmi utak kereszteződésénél fekszik. Mivel jómagam is ismerős vagyok arrafelé, nagy izgalommal olvastam MTi barátunk írását. Zig Zag.

Belgrád, abádszalóki beütéssel

Város a hadak útján

A város kedvező földrajzi fekvése miatt évszázadokon keresztül volt hódítók célpontja: trákok, kelták, rómaiak uralták, majd 411-ben a hunok pusztították el. Az antik Singidunum területén a VII-VIII. században jelentek meg a szlávok. A város a IX. században bolgár fennhatóság alá került, tőlük kapta mai nevét: Belgrád/Beograd.

Őseink első ízben 1071-ben vették birtokukba Nándorfehérvárt, amely a X-XIV. század között csak időszakosan tartozott a magyar korona uralma alá. A város magyar elnevezése híven tükrözi az egykori bolgár uralmat, hiszen a régi magyar nyelvben a bolgárokat „nándor” néven tartották számon.
A magyar fennhatóság 1427 őszén állt vissza. Nándorfehérvár falai alatt 1440-ben jelentek meg II. Murád szultán seregei, de ekkor és az 1456-os dicsőséges védelem során is sikerült megvédeni a Magyar Királyság eme déli kapuját. Nem így 1521-ben, amikor is török kézre kerül, és abban is marad – kisebb-nagyobb megszakításokkal – egészen 1867-ig, amikor a török csapatok végleg elhagyták a belgrádi erődöt.

Belgrád a Nagy Háborúban (1914-1918)

A Nagy Háború 1914-es kitörése hadszíntérré változtatta Szerbia fővárosát és annak környékét: a hadüzenetet követő első napon – 1914. július 29-én – került sor az első tűzharcra. Ekkor a szerbek felrobbantották a Száván átívelő vasúti híd déli pillérét Belgrád és Zimony között. A kialakult összecsapásban osztrák-magyar részről a hídőrséget adó cs. és kir. 68. (szolnoki) gyalogezred bakái – melynek legénységét teljes egészében Jász-Nagykun-Szolnok megyében sorozták – estek át a tűzkeresztségen. Ezen összecsapás során vesztette életét az 1892-ben Abádszalókon született Kovács Pál gyalogos (Infanterist), az I. világháború bizonyítottan első hősi halottja, akit zimonyi ún. franzthali temetőben teljes katonai pompával helyeztek „örök” nyugalomra – további sorsáról alant.

Az abádszalóki I. világháborús hősi emlékmű 2007-ben.

 Kovács Pál arcvonásait idéző szoborarc.

A cs. és kir. 68. gyalogezred emléktáblája a temető kápolnájában – 1930-as évek. 

Az osztrák-magyar hadvezetés elsődleges hadicélként tűzte ki Szerbia legyőzését és a szerb főváros elfoglalását. Az 1914. augusztus 12-én meginduló első – sikertelen – Potiorek-offenzívát 1914. szeptember 7-én újabb offenzíva követte. Ennek eredményeként 1914. december 2-án az osztrák-magyar erők harc nélkül vették birtokba a kiürített Belgrádot – a megszorongatott szerbek az ország középső részére vonultak vissza. Az osztrák-magyar 5. hadsereg parancsnoka – Frank Liborius gyalogsági tábornok – táviratban jelentette az uralkodónak a város elfoglalását, amelynek időpontja – szerencsés módon – egybeesett I. Ferenc József trónra lépésének 66. évfordulójával. Az újjászervezett szerb haderő erőteljes ellentámadása következtében azonban az osztrák-magyar csapatok 1914. december 14-én kiürítették Belgrádot.

Az 1915 őszén Szerbia ellen indított osztrák-magyar-német-bolgár hadjárat nyitányaként a Kövess Herman gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló 3. osztrák-magyar hadsereg főerői – az osztrák-magyar VIII. hadtest és a német XXII. tartalék hadtest – kapták a feladatot, hogy a Dunán átkelve foglalják el Belgrádot. A velük szemben álló, a fővárost védő szerb erők – 20 zászlóalj gyalogság, 75 löveg – parancsnoka Mihajlo Živković tábornok volt. A támadás 1915. október 7-én hajnali 2 óra 30 perckor tűzérségi előkészítéssel kezdődött, amit háromnapos elkeseredett küzdelem követett. A támadóknak sikerült megtörniük a szerb csapatok ellenállását: a város október 10-én elesett és 1918 őszéig osztrák-magyar kézen maradt.

A temető kialakulásától elhanyagolásáig (1914-1925)

A belgrádi osztrák-magyar hősi temető bejáratára elhelyezett tábla 1937-ben.

Szerbia osztrák-magyar katonai megszállásának idején a Belgrádban székelő cs. és kir. katonai főkormányzóság (K. u. k. Militär-General-Gouvernement in Serbien) a belgrádi katonai tartalékkórházban elhalt katonai személyek eltemetése végett a polgári temető melletti réten katonai temetőt létesített. Ebbe a temetőbe – amely a k. u. k. Militärfriedhof nevet viselte – később a Belgrád körüli harcokban elesett és a város környékén egyszemélyes vagy tömegsírokba ideiglenesen eltemetett osztrák-magyar katonák földi maradványait is átszállították.

A belgrádi osztrák-magyar hősi temető bejárata 1937-ben.
A belgrádi katonai temető 1918 végén még rendezés alatt állott: elkészült a kápolna és az azt körülvevő oszlopcsarnok, azonban a kerítés még nem, és a terület kertészeti rendezése is váratott magára. A temető ekkor 2633 egyszemélyes katonai sírt és 27 tiszti sírt foglalt magába – az egyes sírok közül már ekkor 1700 „ismeretlen” („unbekannt”) felirattal volt megjelölve.

A háborút követő években a temető lassanként pusztulásnak indult: a környékbeli lakosok keresztül-kasul jártak rajta, és a sírok között valóságos utakat tapostak ki.

A belgrádi magyar követség ezen állapotokra 1924-ben bizalmas jelentésben hívta fel a Külügyminisztérium figyelmét. Megoldásként javaslatot tett, mely szerint társadalmi mozgalom kertében kellene előteremteni azokat az anyagi eszközöket, amelyekkel a belgrádi haditemetőt rendezni lehetne. A követség egyidejűleg felhívta a jugoszláv kormány figyelmét a trianoni békeszerződés 155. és 156. cikkeiben vállalt kötelezettségeire, melynek értelmében a hadisírok „… tiszteletben és jó karban tartassanak”. A belgrádi temető rendezésének tárgyában – egyidejűleg a magyarral – a belgrádi osztrák követség is felterjesztést intézett a bécsi kormányhoz.

A belgrádi magyar követéség tevékenysége a temető megóvásának terén (1926-1937)

Mindezen akciók azonban nem vezettek eredményre. A temető időközben még elhanyagoltabb állapotba került. A belgrádi követség 1926 őszén tájékoztatta a belügyminisztert a sajnálatos állapotokról, valamint arról, hogy a belgrádi magyar kolónia tekintélyes tagjai megalakították a Magyar Hősök Sírjait Gondozó Bizottságot. A bizottság társadalmi gyűjtést indított, melynek eredményeként 60000 dinár folyt be. Az így létrejött temetőalaphoz a Belügyminisztérium kebelében működő hadisír-osztály 30000 dinárral, a Honvédelmi Minisztérium pedig 10000 dinárral járult hozzá.

A temető látképe 2006-ban.

Az egyik tömegsír keresztje.

A befolyt összeg már lehetővé tette a munkálatok megkezdését: a sírokat felhantolták, a távolabbi sírokból – a könnyebb bekerítés és megóvás céljából – 239 hősi halott földi maradványát exhumálták, és azokat a kisebb térfogatra szorított temetőben újratemették, az egész temetőt pedig drótkerítéssel bekerítették. A felmerült költségek felét a belgrádi osztrák követség vállalta magára.

Magyar hősök utolsó sorakozója.

A felújított temetőt 1926. december 18-án újra beszentelték. A szertartáson a magyar, az osztrák és a német követségeken kívül a jugoszláv kormány és Belgrád város kiküldöttei is részt vettek.

A temető két évig maradt ilyen állapotban, ekkor kitűnt, hogy a még mindig 10 katasztrális hold kiterjedésű temető fenntartása óriási költségekkel jár. Ezért 1929 nyarán a követség 1700 sír áthelyezésével a temető kiterjedését felére csökkentette. Ugyanakkor a polgári temetőben eltemetett 460 osztrák-magyar hadifogoly, a Duna-parton két tömegsírba eltemetett 260 osztrák-magyar hősi halott, végül a Belgrád kiürítése alkalmával – 1918-ban – a belgrádi kórházakban hátra maradt, később elhunyt 76 osztrák-magyar katona földi maradványait a vonatkozó síremlékekkel együtt az osztrák-magyar katonai temetőben megfelelő közös sírokba átvitte.

Azonban az immár véglegesnek hitt rendezés is tarthatatlannak bizonyult, elsősorban anyagi okok miatt. Ezért a belgrádi magyar követség 1931-ben ajánlatot tett Belgrád város tanácsának, melynek értelmében a volt osztrák-magyar haditemetőnek úgyszólván egész területét átadja, csupán a kápolna körüli négyszöget tartaná meg. Ennek fejében a városi tanács kötelezte magát, hogy a temetőben eredetileg ismeretlen, vagy az óta ismeretlenné vált, egyszemélyes sírokban nyugvó halottakat a kápolnától jobbra és balra két tömegsírban, a 27 tiszti sírt a kápolna előtt félkörben, az ismert elhunytak sírjait pedig a kápolna körül elhelyezi, a tömegsírokat cementkerettel ellátja, az egész temetőt vasrácskerítéssel körülveszi, vasrácsos ajtót szereltet fel, valamint megoldja a temető vízellátását. Az ajánlatot Belgrád város tanácsa 1931 decemberében elfogadta.

A munkálatok során elvégezték az exhumálásokat, elkészült a rácskerítés terméskő alapzata és oszlopai.

Ezen rendezés után – 1937-ben – a belgrádi osztrák-magyar Nagy Háborús katonatemetőben eltemetve volt:
- tiszti sírokban 27
- egyszemélyes sírokban 893
- I. tömegsírban 1040
- II. tömegsírban 700
- III. tömegsírban 145
- IV. tömegsírban 115
- V. tömegsírban 79
- VI. tömegsírban 460
Összesen: 3456 hősi halott.

A zimonyi ún. franzthali temető is felszámolásra került, így Kovács Pál földi maradványai is ebbe a központi temetőbe kerültek, meghiúsítva az 1934-es kezdeményezést, hogy hamvait hazaszállítsák. Abádszalók azonban – amely a Nagy Háborúban 202 polgára életétáldozta fel a Haza oltárán, nem feledkezett meg szülöttjéről: az 1924-ben emelt, és 2007-ben újjáavatott hősi emlékmű – Kemény Simon szobrászművész zászlót vigyázó honvédje – Kovács Pál arcvonásait idézi. 2007-ben Kovács Pál gyalogost a Vitézi Szék posztumusz vitézzé avatta.

Epilógus: helyreállítás és kegyelet (1998-2001)

Az 1937-es munkálatokat követően a belgrádi osztrák-magyar katonatemető elnyerte végleges, mai formáját. A következő 60 évben nem került sor újabb rendezésre. Igaz, erre a feltételek – a II. világháború, majd 1945-öt követően a szocializmus „áldásos” 45 éve és a 1990-es évek délszláv polgárháborúja – nem is voltak adottak, jelentősebb kegyeleti tevékenységre nem kerülhetett sor.

A belgrádi Új temető alaprajza.

Mivel azonban a katonatemető Belgrád legnagyobb és legreprezentatívabb temetőjének, az Új temető (Novo groblje) részét képezi, a város vezetősége kötelességének érezte, hogy méltóképpen – a közvetlen közelében lévő olasz és angol, továbbá a távolabb fekvő francia katonatemetőhöz hasonlóan – rendezze annak helyzetét.

Az 1998 és 2001 között végrehajtott helyreállítási munkálatokra Belgrád város önkormányzata, az Osztrák Köztársaság és a Magyar Köztársaság, valamint az osztrák Fekete Kereszt szervezet együttműködésének eredményeként került sor. A felújítást követően, 2001-től minden év november 4-én – az I. világháború befejezésének napján – eme katonai emlékhelynél az utódállamok Belgrádba delegált diplomáciai testületei elhelyezik a kegyelet koszorúit.