Gyorshír: elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban, pdf-ben, az eredeti, 1915-ös Singer és Wolfner kiadás beszkennelt változataként. Itt alul a Nagy Endre által írt előszó olvasható.
A háború humora! Hát van ilyen is? Ahol az ember a maga akaratával olyan fáradságokon vergődik át, amelyekben a ló és igás ökör tüdővérzéssel roskad össze; ahol a nélkülözésnek és szenvedésnek poharát mindig utolsó csöppig kell kiinni; ahol a halál nem lábujjhegyen jár, hanem bömbölve, durrogva, puffanva csapkod a fülünk körül: hát van ott humor is?
Persze hogy van. Az ember a legcsodálatosabb állat Isten valamennyi állatja között. Mindenütt megél és mindenhez hozzá alkalmazkodik a természete. Ha a turista a Vezúv kráteréhez közeledik, elnyomja az az áhítat, amit csak a félelmetes emberfölötti erők bírnak fölébreszteni a lélekben. Érzi a pokol rettenetes tüzét, érzi, hogy a szörnyű megsemmisülés ott forr, kavarog, rotyog a talpa alatt, a titokzatos katlanban.
De a Vezúv krátere mellett nemcsak turisták vannak, hanem békés ottlakók is. Ott kapaszkodnak falvaik az ég hegy oldalán. Ott születtek, ott nevelkedtek és bizonyára ott is akarnak meghalni a szelíd öregség napjaiban. Ott is vannak gyermekek, akik kacagva hancúroznak, a legények ott is csintalankodnak a piruló hajadonokkal és az öregek ott is mosolygós fejcsóválással nézik a fiatal nép bolondságait.
A háborúhoz is hozzászokik az ember, mint a Vezúv kráteréhez. Hiszen béke-idöben is borzasztó volna elgondolni, hogy mindenki, aki az utcán sétál, a jégen korcsolyázik, a kávéházban sakkozik, — az mind meg fog halni egyszer. De az a szerencse benne, hogy nem gondol rá az ember. A háborúban egy kicsit megrövidülnek a terminusok, de itt is épp ily kevéssé gondol rá az ember. Ha sokat kell a szabad ég alatt, a hóban hálni, akkor ünnepi gyönyörűséggé válik egy ölnyi széna, amelyre néhanap ráfekhetik az ember. Olyankor ez a széna van legalább is olyan jó, mint egy elsőrendű szálloda matrácos ágya.
Hiszen ez a háború a népek háborúja. Aki ma zordon csatár, az tegnap még szelíd biztosítási hivatalnok volt, aki a kávéházban idegesen fölfortyant: — El kell itt pusztulni, olyan cúg van! Direkt meg akarják ölni az embert!
Ma bezzeg nem panaszkodik a cúg ellen, pedig a Kárpátok szorosain direkt Szibériából érkezik a fagyos légvonat. Nem panaszkodik, hanem ha sikerül egy szikla déli oldalához lapulnia, elégedetten dörzsöli a kezét: — Egész Riviéra! Itt aztán pompás!
Ha a háborúban nagyobbak a szenvedések, viszont az örömök is nagyobbak. Sőt az igazi s örömök csak itt vannak. A békében leszokott az ember róla, hogy az élet ősi, állati gyönyörűségeit élvezze. Képzelt értékekkel bizgatja magát, képzelt bánatokkal keseríti el oktalanul az életét. Hogy mi az: egy jó alvás, egy jó falat, egy jó korty egy csöndes patak partján, — ezt a háborúban tanulja meg az ember. Itt kedveli meg a sör-bor helyett a forrás kristály vízét, amely a sziklából kitör és a nevetése, amely néha meggyötört lelkéből fakad, olyan tiszta, mint ez a forrásvíz...
Kommentek