Az ősi település a Káli medence egy csendes szegletében található Köveskáltól északra. Gazdag történelméről, nevezetességeiről a már létező hivatalos faluportál, valamint egy blog is részletesen beszámol. A településre a falusi turizmust kedvelőknek érdemes ellátogatni - ma ez tűnik arra a legfejlettebb iparágnak. Figyelem: Kapolcsra nem vezet innen műút!
A falu központjában a templommal szemben található terecske közepén helyezték el az első világháborús emlékművet.
Maga az emlékmű vörös homokkőből készült, ami - már láthattuk másutt is - nem valami strapabíró. Az emlékművön olajág szimbólum látható, alatta pedig fehér márványtáblákon tüntették fel a háborúban elesett hősök neveit.
Alul pedig egy másik szinbolikus kép látható. Egy rohamsisak, illetve alatta egy puska és egy kard keresztben. Szinbolikából nem vagyok valami erős, ezért kérem, ha valakinek van ötlete a mélyebb jelentésszintekről, kérem, nyomjon egy kommentet. Köszönöm.
Hősi halottak a Hazáért 1914-1918: Antal Gyula, Antalics János, Antalics Lajos, Balogh Árpád, Csekő Sándor, Egyed Géza, Fritz Gábor, Gyarmati János, Győrffy Miklós, Hegyi Dániel, Herczeg Pál, Kecskés Dénes, Kondor János, Orovicz Imre, Orovicz Lajos, Paár Gyula, Sándor Károly, Somogyi Lajos, Sulyok Gyula, Szabó Dénes, Szabó József, Szöllőskei Dénes. Őrizze szent emléketek nemzetünk soha el nem múló hálája és kegyelete.
Kommentek