A 443 fő lakosú (2008) település a Kapos folyó völgyében fekszik, Simontornyától 17, Tamásitól 19 km távolságra.
A honfoglalás után a
Héder nemzetség birtokolta, templomát pedig először egy 1271-ben keltezett oklevél említi. Következő ismert írásos említése 1332-ből való (Beelch néven), majd 1454-ben említik ismét, amikor a település a Miszlay család birtokában állt. A község a török hódoltság idején valószínűleg teljesen elpusztult, mert a török adóösszeírásokban nem szerepel.
Újratelepítése a környékbeli településekhez képest későn, csak a XVIII. század végén történt meg, amikor sváb evangélikus családok érkeztek a községbe a környező falvakból (Hidegkút, Szárazd, Gyönk, Varsád, Kistormás, Felsőnána, Kalaznó, Bátaapáti), őket magyar telepesek követték Gyönkről, Sárszentlőrincről és Némediből.
Fényes Elek
Magyarország geographiai szótára (Pest, 1851) szerint „
Belecska, puszta, Tolna vgyében,
Nagy-Székely mellett.”
A falu közigazgatásilag sokáig nem volt önálló, hanem a görbői körjegyzőséghez tartozott, és csak 1896-ban alakult önálló kisközséggé. Pesthy Frigyes helynévtárában a következőket írja erről:
„GÖRBŐ-BELECSKA: a község fekszik a Dunántúli kerületben, Tolnavármegyében, Simontornyai járásban, - hivatali Székhely: Hőgyész mváros.
A község két részre oszlik, úgy mint: „Görbő" és ettől 3/4 órai távolságra „Belecska" - melly utóbbinak régebbi, vagyis eredeti neve „Belez" - különvéve mind egyik népesített puszta.
(…)
A községnek jelenleg csupán egy neve ismeretes, t. i. „Görbőbelecska" a községnek első részét magyarok és izraeliták, utóbbi részét pedig nagyobb részben németek (evang vallásuak) kissebb részben magyarok lakják.
(…)
A két népesített puszta 1850. évben alakult adóközséggé, részént közbirtokos, részént taxalista lakosokat foglalván magában.
(…)
Hogy a község honnét népesíttetett, - nem tudatik.”
Belecska a világháború előtt Tolna vármegye simontornyai járásához tartozott, lakosainak száma az 1910-es népszámlálás szerint 757 fő volt, magyarok (30%) és németek (70%).
Az emlékmű - mely a simontornyai Todero kőfaragó-műhelyben készült - az evangélikus templom előtt áll, rá az alábbi neveket vésték:
1914-1918
Bartholome János
Becht Henrik
Becker Ádám
Bornträger János
Buchholcz András
Feith Ádám
Feith János
Feith János
Gejer János
Heitzenreder Péter
Jeckel János
Kiss György
Kleisz János
Krimpelbein Péter
Lotz Henrik
Marksz János
Riegelmann János
Schäfer Henrik
Schneider Ádám
Schneider/Schneiker Fülöp
Szemmelroth János
Till János
Tingecz János
Weing János
Wienecker Márton
„A hősi halotaknak belecskai Mechwart Ernő családja”
Belecska nagyobb térképen való megjelenítése
Kommentek