Győr Magyarország hatodik legnagyobb és második legnagyobb ipari városa. Emellett az egyik legszebb nagyváros, a harmadik leggazdagabb műemlékekben (Budapest és Sopron után). A városnak négy folyója van (Duna, Rába, Rábca, Marcal), bár csak az első kettő jelentős a városkép szempontjából. A városban több alkotás emlékeztet a világháború hőseire, a legnagyobb a Rába szigetén, a "Radón" található. Szerintem ez az egyik legszebb környezetben lévő emlékmű, amit Magyarországon láttam.

A város története:

A rómaiak egy castrumot építettek a Duna és a Rába szögébe, ami az Arrabona nevet kapta a folyóról (innen származik a város német neve: Raab). Utóbb polgárváros is települt a castrum mellé. Az államalapításkor nyilván szerepet játszottak a római előzmények: Szent István idén ezer éve (1009-ben) püspökséget alapított, és vármegyei székhellyé tette a várost, aminek első ispánja a hagyomány szerint a német Győr (Geur) lovag volt. Ekkor klasszikus középkori városkép alakult ki: a Káptalandombon állt a Püspökvár és a székesegyház, alatta pedig a várnép települése. 1271-ben V. István szabad királyi városi rangot adományozott Győrnek (a későbbiekben ez a cím "elolvadt", 1743-ban erősítették meg újra). Változást a török fenyegetés hozott: ekkor Győr Bécs egyik legfonotosabb "elővédjévé" vált, így megerősítették védelmi rendszerét, és jelntős számú katonaság állomásozott a városban. Ennek ellenére a törökök 1594-ben elfoglalták a várost, igaz csak négy évre, mikor Schwarzenberg Adolf és Pálffy Miklós vezetésével visszafoglalták (mint tudjuk petárdával robbantották be a kaput). 1566-ban tűzvész pusztított a városban. az ezt követő újjáépítés során alakult ki a belváros mai utcahálózata. A hadmérnökök az ekkor legkorszerűbb új-olaszbástyás ("füles") védelmi rendszert építették ki. A városban már 1594 után megkezdődött az az újjáépítés, ami az ország nagy részén csak száz évvel később vált lehetségessé. A várat építő olasz hadmérnökök megbízásokat kaptak a marhakereskedelemből meggazdagodott polgárságtól, és a letelepedő szerzetesrendektől. Így alakult ki a felvidéki városokra jellemző későreneszánsz-korabarokk városkép. A fejlődés fokozódott a XVIII. században is (a mezőgazdasági termények a városon keresztűl áramlottak Ausztria felé), így a városfalakon túl is elkezdek építkezni. A meggazdagodott város 1743-ban Mária teréziától visszakapta korábbi jogait, szabad királyi város lett. A falak "lebontását" maga Napóleon kezdte meg 1809-ben ágyúival, a győriek 1820-ban folytatták. Ezután az utcarácsot folytatva épültek fel a klasszicista házsorok.

A reformkorban a szinte teljesen német nyelvű polgárság magyar érzelmű lett, így a szabadságharc pártjára állt-igaz, az osztrákok hamar elfoglalták. A város újabb fellendülése egy kisebb válság után következett: a korábbi Mosoni-Dunán és országúton történő szállítási útvonalak áttevődtek a Duna túlpartjára, a Buda-Vác-Pozsony vasútvonalra. Ekkoról azonban Győr is vasúti csomóponttá vált: Bécsbe, majd Szombathelyre, Budapestre, Sopronba, Székesfehérvárra lehetett innen eljutni. Ekkortól a korábbi kereskedőváros Budapest és Temesvár után a harmadik legnagyobb ipari központtá vált az országban: vagongyár, Rába gépgyár ("ágyúgyár"), kekszgyár (az első világháború idején hadiüzem!), malmok, textilgyárak emelkedtek a marhakarámok helyén. A város lakossága megtöbbszöröződött. Ennek megfelelően több regionális intézményt is itt helyeztek el (iparkamara, táblabíróság), és a városvezetés a vasút és a korábbi város közötti területen (a Glacison) új városközponot épített ki: hatalmas városháza, bíróság, bérpaloták, parkok emelkedtek. A fejlődést az első világháború törte meg-sajnos a legtöbb helyen ennyit olvasni a város négy évéről (még a "fekete" panorámában is). A város legtöbb üzeme hadiüzemnek minősült mindkét világháborúban. A Monarchia fegyvereinek jórészét a városban (valamint Diósgyőrben és Pilzenben) gyártották. Trianon következtében a város elvesztette vonzáskrzete felét: a Kisalföld északi fele Csehszlovákiához került. A város a harmincas években kapott nagyobb figyelmet, mikor Darányi Kálmán 1938-ban itt hirdette ki a Győri Programot.

A város, mint hadiipari-és vasúti központ rengeteg légitámadást szenvedett el: összesen 24 légitámadás érte a várost, ebből a legsúlyosabb 1944. április 13-án történt, mikor az amerikai légierő 386 tonnányi (!) bombát dobott a városra (ezen a napon minden évben megemlékezések vannak a városban). A bevonuló szovjet katonáktól védte a Püspökvárba menekült lányokat-asszonyokat Boldog Apor Vilmos püspök, aki itt halt mártírhalált. A háború után a belvárost gondosan restaurálták, de a város nem kapott olyan szerepet, mint az új iparvárosok (Miskolc, Ózd, Sztálinváros), valószínüleg "rossz" múltja miatt.  A győriek büszkén emlegetik, hogy 1956-ban itt volt "a forradalom második fővárosa". A Kádár-korszakban felépültek a hatalmas lakótelepek a város déli részén, átadták a Nemzeti Színház új épületét. A rendszerváltozás után a város előnyös helyzete ismét érvényesült: az elsők között épült meg az autópálya, autó-és gépgyárak telepedtek le, és a város az egyik legmódosabb település az országban.

Az emlékmű:

a Rába szigetén helyezkedik el a város "központi" emlékműve (természetesen egy ekkora városban több háborús emlékmű is van). Az emlékmű Horvay János alkotása, 1936-ból.

A Belvárost és Újvárost összekötő forgalmas útról ez a szép látvány tárul elénk. A vízmedence jellegzetes eleme a nagyvárosok világháborús emlékműveinek (az interneten keresve láttam, hogy pl. Sydneyben is vízmedence van a -jóval nagyobb-emlékmű előtt.) A vízben korábban növények voltak, de egy polgári kör felhívta a városháza figyelmét, hogy ez nem "olyan" tól, hanem része az emlékműnek. Dícséretes, hogy kitisztították.

Az emlékmű 2007 nyarán-növényekkel

Az emlékműhöz érve is szép látvány tárul elénk:

Balra a vár, jobbra a székesegyház.

Az emlékmű főalakja, honvéd oroszlánnal.

Alatta az emlékmű egyetlen (mégis sokatmondó) felirata:

1914-1918

1939-1945

Az emlékmű műkőből készült. Az oszlop talapzatának két oldalán egy-egy szép márványdombormű látható:

A bal oldali domborű: rohamozó honvédek

 Jobb oldali dombormű: Kirsztus vígasztalja az árvákat és az özvegyeket

A főalak