Az intézmény története:

Előzmények
A hazai technikai szakoktatás, s egyszersmind a Műegyetem története a 18. századba nyúlik vissza. A Műegyetem első, közvetlen elődintézménye az 1782-ben – a budai tudományegyetem bölcsészeti karának kebelében – alapított, Institutum Geometricum néven ismertté vált mérnökképző intézet volt. A műszaki jellegű tudományok oktatásának a csírái azonban már a mérnöki intézet létrejötte előtt is megvoltak itt. Ennek jeleként értékelhetjük Mária Teréziának azt az 1753-as rendeletét, amellyel a bécsi egyetem gyakorlatához igazította a nagyszombati univerzitás oktatási rendjét és az oktatott tárgyak tematikáját. A rendelet a bölcsészeti tanfolyam tanulmányi idejét háromról két évre csökkentette, s ettől kezdve a matematikai előadások keretében sor került már a geometria, a trigonometria és az építészettan gyakorlati alkalmazásának az oktatására is.

Az önálló mérnökképzés irányába tett újabb lépés a – többek között Ürményi József, Tersztyánszky Dániel és Makó Pál szerkesztésében készült – Mária Terézia által 1777-ben kiadott Ratio Educationis volt. E törvény a korábbiaknál jóval nagyobb hangsúlyt helyezett – különösen a felsőoktatás területén – a reáliák oktatására.

Institutum Geometricum
Az Institutum Geometricum hivatalos megalapítására 1782. augusztus 30-án került sor, ezen a napon írta alá II. József az alapító rendeletet. Az intézetet az uralkodó a tudományegyetem bölcsészeti karához kapcsolta, ezzel a mérnökképzést egyetemi szintre emelte. Az Institutum Geometricum volt az első polgári mérnökképző intézet Európában, amelyben egyetemi szervezetben oktatták a műszaki tudományokat, 12 évvel korábban, mint az 1794-ben főiskolai rangra emelt francia École Polytechnique-ben.
Az Institutumot a budai várban helyezték el, ahová korábban, 1777-ben az egyetem is költözött. A mérnöki intézet számára az univerzitás budai épületében nem volt elég hely, ezért egy korábban csak bérelt uradalmi dézsmaházat végleg birtokba vettek, s az Institutum Geometricumot ebben az épületben helyezték el. Itt azonban csak rövid ideig, mindössze két évig működött, ugyanis II. József az egyetemet 1784-ben Pestre helyezte át, ahol az intézet előbb a piaristák épületébe, majd 1785. augusztus 11-től a ferencesek pesti kolostorának kertjében álló kisebb épületbe költözött. Itt folyt az oktatás 1850-ig, az Institutum megszűnéséig.
A 19. század elején az ipari fejlődés Magyarországon is fellendült. A különböző iparágak, a kereskedelem, a közlekedés fejlesztése olyan szakemberigényt támasztott, amelyet a kizárólag földmérő és vízépítő mérnököket képző Institutum nem tudott kielégíteni. E korszakban igen sokan voltak azok a mérnökök is, akik fejlettebb, külföldi műszaki főiskolán, elsősorban a bécsi Politechnikumban szereztek oklevelet. Egyre többen fejtették ki véleményüket a sajtó hasábjain a magyar műszaki felsőoktatás átalakításának szükségességéről. A törekvések középpontjában azonban már nem az Institutum Geometricum megreformálása, hanem az önálló magyar műegyetem felállításának terve állt.

József Ipartanoda
V. Ferdinánd király 1844. június 12-én írta alá az Ipartanoda megalapításáról szóló rendeletet. Megszervezése két évig húzódott, ezért csak 1846. november 1-jén nyitotta meg kapuit. Ugyanebben az évben vette fel az intézet József nádor tiszteletére a József Ipartanoda nevet. Az iskolát ideiglenesen a tudományegyetem pesti épületének két helyiségében helyezték el. Az Ipartanodában, amelynek igazgatója Karácson Mihály lett, nyolc tanszéket szerveztek. Ezek egy részét már 1846-ban betöltötték. Az intézetben a tanulmányi idő három év volt. Az első, előkészítő év után a képzés három osztályra vált szét, úgymint technikaira, kereskedelmire és gazdászatira.
Az új intézmény szervezete és oktatási rendje még teljesen ki sem kristályosodhatott, amikor 1848. márciusában kitört Pesten a forradalom, amelyhez az Ipartanoda hallgatói az elsők között csatlakoztak. A hallgatóság április elejére 12 pontban fogalmazta meg követeléseit az ipartanodai oktatás átalakításáról, amelynek első pontjaként az intézet egyetemmé való átszervezése szerepelt. Ezzel nem csak a tanári kar, de az új kormány kultuszminisztere, Eötvös József is egyetértett, aki ígéretet tett arra, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslatot minél hamarabb benyújtja az országgyűlésnek. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert időközben kitört a fegyveres szabadságharc, ami miatt az 1848/49-es tanévben az oktatás is szünetelt. A hallgatók közül sokan jelentkeztek a honvédseregbe, a tanárok közül is többen (például Petzelt József, az Institutum professzora, valamint Arenstein József, Conlegner Károly és Jubal Károly, az Ipartanoda tanárai) a szabadságharc szolgálatába állították szaktudásukat, részt vettek fegyveres harcban. A forradalom leverése után, 1849. novemberében nyitotta meg kapuit az intézet, miután a honvédség kivonult helyiségeiből, melyeket addig hadikórházként használt. A megtorlás az Ipartanodát is elérte. A szabadságharcban részt vett tanárok közül Petzelt, Arenstein és Jubal állásukat vesztették.
A Mérnöki Intézetet 1850. szeptember 29-én császári rendelettel megszüntették, és hozzácsatolták az 1846-ban felállított Ipartanodához. Ez az intézkedés azonban nem csak az egyébként kissé már elavult Institutumot számolta fel, hanem sajnálatos módon két évtizedre a magyarországi, egyetemi szintű, polgári mérnökképzést is.

Joseph Industrieschule
A József Ipartanoda rövid, négyéves működését tulajdonképpen csak kísérletnek tekinthetjük. Sikertelennek, de mégsem eredménytelennek, mert fennállása alatt a megreformálására született elképzelések közül többet sikerült hasznosítani az önálló Műegyetem megszervezésekor. Az Institutum és az Ipartanoda összevonásából létrejött új tanintézet 1850. szeptember 19-én alakult meg, Joseph Industrieschule néven. Az intézet oktatási nyelve a német volt. 1850-ben az előkészítő osztályt előbb két évfolyamosra bővítették, majd a következő évben megszüntették, s helyette háromosztályos főreáliskolát állítottak fel. Felszámolták a gazdasági és kereskedelmi osztályokat is, csak a technikai osztályban folyt tovább a képzés, amelynek tanulmányi idejét kettőről három évre emelték fel. Szintén a tanulmányi rendben történt változás, hogy a felsőbb matematikát felvették a rendes tantárgyak sorába. A változások érintették az intézet működési helyét is: 1854-ben ismét a budai várba költözött.

Joseph Polytechnicum
1856. szeptember 30-án jelentős változás történt az intézmény életében, ugyanis ezen a napon írta alá Ferenc József azt az előterjesztést, amely az Industrieschulét Joseph Polytechnicum néven felsőfokú tanintézetté emelte. Az új szervezeti szabályzat szerint a Polytechnicum tanulmányi ideje négy év volt, s az oktatás két – előkészítő és technikai – osztályban folyt. 1860-ban visszaállították a magyar nyelvű oktatást. Sztoczek József lett az iskola igazgatója, amely ettől kezdve a politechnikum helyett a Királyi József Műegyetem elnevezést használta. 1865-ben megszűnt az előkészítő osztály, ekkortól a Műegyetem két – műszaki és közgazdasági – osztályból állt, amelyekbe közvetlenül, de csak középiskolai végzettséggel lehetett bejutni. A kiegyezés (1867) után, az 1867/68-as tanévtől kezdve az oktatás tovább differenciálódott. A technikai osztályon belül elkülönítették a gépészek, az általános mérnökök és a vegyészek képzését. Az előbbi kettőnél már öt, míg az utóbbinál három év volt a tanulmányi idő. A közgazdasági osztályon szintén elkülönült a kereskedelmi és a mezőgazdasági szak. Mindkettőnél két év volt a képzés ideje. Az említett szervezeti változások során kialakult rendszer már tulajdonképpen előképe volt annak a kari szervezetnek, amelyet az 1871-ben kiadott új szabályzat rögzített.
Az 1850-es évek végétől a hallgatóság létszáma fokozatosan nőtt, aminek következtében a Polytechnicum helyiségei ismét szűknek bizonyultak, s ezen a gondon az újabb vári épületek bérbevétele is csak ideiglenesen segített. Ismét napirendre került az intézmény elköltöztetése. Az elhelyezésnél nagyobb problémát jelentett azonban, hogy bár az intézmény felsőoktatási intézetnek számított, s a Műegyetem elnevezést használta, továbbra sem adhatott ki mérnöki oklevelet. A jelzett problémák megoldásához jó alapot adott az 1867-es kiegyezés, különösen azáltal, hogy az új kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere az az Eötvös József lett, aki már 1848-ban pártolta a Műegyetem létrehozását.
Eötvös 1870. április 7-én terjesztette a képviselőház elé törvényjavaslatát a József Műegyetem újjászervezéséről. A törvényjavaslat tárgyalásában Eötvös váratlan halála (1871. február 2.) kisebb késedelmet okozott ugyan, de az országgyűlés végül is elfogadta azt, s 1871. július 10-én Ferenc József is jóváhagyta a József Műegyetem új szervezeti szabályzatát.

Királyi József Műegyetem
Az 1871/72-es tanévet a Műegyetem már új szervezeti rendben kezdte meg. Az ekkor megalakult Királyi József Műegyetem volt a világon az első műszaki felsőoktatási intézmény, amely a nevében az egyetem szót viselte. Az 1871-ben felállított három szakosztály az egyetemes, a mérnöki és a gépészmérnöki volt. Az építészi és vegyész szakosztály hely- és tanerőhiány miatt csak az 1873/74-es tanévben kezdte meg működését a mérnöki, illetve az egyetemes szakosztály keretén belül.
Az 1871-es országgyűlési határozatban nem csak az intézmény egyetemi rangra emelése szerepelt, hanem az is, hogy a Műegyetemet Pesten kell elhelyezni. Ennek megfelelően ideiglenesen kibéreltek az egyetem számára egy még ma is álló kétemeletes bérházat. Ezzel egyidőben elkezdték keresni a végleges elhelyezés lehetőségeit. Erre a legalkalmasabbnak a Múzeum körúttól az Esterházy utcáig terjedő telek találtatott, amelyet az oktatási kormányzat 1879-ben szerzett meg.
Az új épületeket Steindl Imre műegyetemi professzor tervezte. Az építkezés 1880 augusztusában kezdődött meg; a kisebb, kémiai épület 1882 őszére, a főépület egy évvel később vált beköltözhetővé. A véglegesnek gondolt helyről hamar kiderült, hogy túl kicsire tervezték. Ezen először a Hauszmann Alajos által tervezett, kétemeletes építész pavilon felépítésével, majd a régi módszerrel, házak, emeletek bérbevételével próbáltak segíteni. Az 1890-es évek második felére azonban világossá vált, hogy a Műegyetemnek megint új otthont kell építeni.
A Műegyetem 1901-ben jutott az egyetemi jogok teljességének birtokába, amikor megkapta a doktori cím adományozásának jogát, amellyel először 1902-ben élt. A Műegyetemen felavatott első műszaki doktor Zielinski Szilárd volt, aki később az út- és vasútépítéstan professzora lett. Tiszteletbeli doktori címeket is adományoztak, erre először 1909-ben került sor.
A 19–20. század fordulóján végérvényesen rendeződött a Műegyetem elhelyezésének problémája. Mint ahogy arról korábban már volt szó, az 1890-es évekre az intézmény kinőtte az alig több, mint tíz évvel korábban felépített első önálló otthonát. Ezért 1896-ban a kultuszminiszter javaslatot terjesztett az országgyűlés elé az egyetem újabb elhelyezéséről. Ennek alapján 1898-ban Buda akkori legdélibb részén, a Lágymányoson vásároltak telkeket. A tervek elkészítésére Czigler Győző professzor kapott megbízást. Czigler váratlan halála miatt az ő tervei szerint csak a Szt. Gellért téri kémiai (1904) és a Budafoki úti fizikai épület (1906) készült el. A központi épület tervezését Hauszmann Alajos, a könyvtár, a technikai mechanika, a mechanikai technológia, a géplaboratórium és a központi gépház épületeinek tervezését Petz Samu professzor vette át. Az épületek 1909-re készültek el, az 1909/10-es tanévet a Műegyetem már Lágymányoson kezdte meg. Az intézmény helyének kijelölését a környék beépítetlensége miatt sok kritika érte, mára azonban kiderült, hogy a választás szerencsés volt. A század eleji munkálatok után még maradt elég terület az utóbbi évtizedek nagyszabású építkezéseire is, amelyek révén kialakulhatott Lágymányoson a mai egyetemi városrész.
Az első világháború közvetlenül nem érintette a Műegyetem működését. A hallgatók, oktatók és professzorok közül többen harcoltak és vesztették életüket a csatatereken, például 1916-ban az olasz fronton esett el Zemplén Győző, az egyetem fizikaprofesszora is. Az 1919-es Tanácsköztársaság alatt több terv született a műszaki felsőoktatás átalakítására, de ezek végrehajtására nem került sor. 1920-ban a többi felsőoktatási intézményhez hasonlóan a Műegyetemen is bevezették a numerus clausust.

(Megjegyzés: a fenti szövegből igyekeztem a lényeget kiragadni, és csak a honlap témájául szolgáló első világháborúig közölni, illetve egészen pontosan 1920-ig. A teljes szöveg, amely a további történetet is bemutatja napjainkig, itt olvasható:

http://portal.bme.hu/Latogat/EgyetemTortenet.aspx )
 

Az emlékmű:

A mészkő talapzaton álló bronz férfiaktot Bory Jenő készítette. A rohamsisakos alak kezében eltört kard, kaján lepel látható. Első felállítására 1927-ben került sor. A 3 méteres alkotás állítólag a II. világháború alatt pusztult el.

Az eredeti szobor emlékét őrzi a talapzat hátulján olvasható szöveg:

E helyen állt Bory Jenő Sebzett hős c. eredeti
szobra 1927-1928 között.
Az újraállítást támogatták:
Bory Jenő családja
A Műegyetem egykori és mai polgárai
A Nemzeti Kultúrális Örökség Minisztériuma
A Műegyetem 1956 Alapítvány
A Magyar Építész Kamara
A Magyar Mérnöki Kamara
Készült a Millenium Évében
2000. május

A talapzat elején a következő felirat látható:

A Műegyetem
Hősi Halottai
Emlékének

Az nem lehet
Hogy annyi szív
Hiába onta vért

Az eredeti szöveg első sorát megváltoztatták, az eredeti ez volt:

A királyi József Műegyetem hősi halottai emlékének.

Forrás: szoborlap.hu

Műegyetemisták I. világháborús emlékműve nagyobb térképen való megjelenítése