Az alábbi leírás a falu honlapjáról származik:
"Egerszalók egy közel 2000 lelket számláló kis község a Mátra és a Bükk között, a Laskó-patak völgyében.
Természeti képződményeivel, finom boraival, vizeivel, kő emlékeivel illeszkedik az Egri Kistérség Kő-Túra útvonalába. A falu vonzereje a környék természeti szépségeiben rejlik. Igazi nevezetessége a község déli részén a föld mélyéből feltörő hévízforrás. A domboldalon lefolyó víz 1900 négyzetméteres mészkőlerakódást - sódombot épített.
A falu határában kaptárkövek találhatók, melyek valószínűleg vulkáni utóhatások következtében feltört kovasavas meleg vizek hatására erősebben átkovásodott riolittufa maradványai.A kaptárkő elnevezés onnan ered, hogy a riolittufa tömbbe kunyhót vágtak, kő fekhellyel és polcokkal. A falu déli részén riolittufába vágott barlanglakások találhatók, ezeket ma már lakás céljára nem használják.A kirándulók egyik legkedveltebb célpontja a Laskó-patakon felduzzasztott tó, mint az Egri Bükkalja legnagyobb felszíni vize, amely élő- és madárvilágával jelentős természetvédelmi értéket jelent.
A faluban ma is látható barokk templom 1738-ban épült. Itt található a Csodatévő Mária-kegykép, valamint a rokokó faragású hordozható Mária-szobor a XVIII. századból.
Búcsújáró helyként is ismert, nyaranta fiatalok ezrei látogatnak el a keresztény ifjúsági találkozókra. Egy dokumentum tanúsága szerint már 1249-ben volt Egerszalókon telepített szőlő. A török hódoltság után is folytatták a hagyományokat: a legfőbb fehér szőlőfajták a leányka, olaszrizling, muscat ottonel, zenit és a chardonay; a kék szőlőfajták közül a zweigelt, merlot, kékoprotó, cabernet sauvignon és cabernet franc.
Borászaink finom borokkal és csodálatos riolttufa pincékben várják vendégeiket.
Egerszalókon 2007 nyarán nyílt meg az exkluzív Gyógy- és Wellnessfürdő. Az 1900 m2 vízfelülettel rendelkező létesítményben összesen 17 kül- és beltéri medence kapott helyet – gyógyvizes ülőmedencék, pezsgőfürdő, élménymedencék, gyerekmedencék, visszhang Kneipp - és illatos medencék biztosítják a kellemes időtöltést az idősebb és fiatalabb korosztály számára egyaránt. Világszínvonalú gyógyászati, wellness és fitness szolgáltatások állnak rendelkezésre a gyógyulni és kikapcsolódni vágyók számára, a fürdő korszerű étterme, kávézója és wellness bárja az egészséges táplálkozás lehetőségét kínálja.
A kis falu természeti értékei és a faluközösség még éltethető hagyományai határozzák meg a közösségi együttléteket, programokat. Ezek közül a legjelentősebbek: a pünkösdiTor-Túra, a Keresztény Ifjúsági Találkozó július közepén, a Falunap augusztus utolsó szombatján és a Bor-Túra szüreti felvonulással szeptember végén."
Mint érezhető, a falu megélhetése a hőforrás köré épült vendéglátásra, szolgáltatásra alapul. Sok szőlőbirtok van a falu határában, mezőgazdasági telepeket, majorokat is találtam. Az első nagy háború idején szinte csak mezőgazdaságból éltek, valamivel több, mint száz család lakta a falut.
Az emlékmű a falu legmagasabb pontjára, a templom elé épült. A templom érdekessége, hogy harangtornya távolabb magasodik, biztosan a villámcsapástól óvták így az épületet. A hősök emlékoszlopa ruskicai márvány monolit kő, kovácsoltvas kerítés választja a szemlélőtől.
A hősök névsora az északi oldalon:
1914-1918
ÉVI
VILÁG HÁBORU
HŐSI HALOTTAIBajzát János, Balog Béla, Bodo István, Csiki Lajos, Dudás Miklós, Fekete József, Fiser Flórián, Fiser Flórián, Hangácsi István, Hangácsi Rudolf, Helli János, Helli József, Helli Miklós, Helli György, Helli Vendel, Juhász Miklós, Keller Sándor, Ködmön Pál, Ködmön Vendel, Kulik Béla József, Kuzman János, Lakatos József, Lex Alajos, Lipóczi József, Luvig János, Molnár János, Pap IStván, Paparo Ferencz, Paparo József, Pelyhe István, Veres István, Pekk István, Pekk József, Polyák Flórián, Princz István, Prokaj Márton, Pummer György, Rakvács József, Sinkó András, Sinkó József, Sinkó György, Sinkó István, Sinkó Mihály, Siller József, Smid József, Smuczer Simon, Stáber István, Szabó János, Szajcz Antal, Szajcz Ferencz, Szajcz Flórián, Szajcz Mihály, Szajcz Vendel, Szepesi István, Szegedi Mihály, Tanner Miklós, Tasi József, Toth Mihály, Varga István, Varga István, Varga Sándor
A talapzat nyugati oldalán:
Hangácsi Ferencz, Tóth Flóriánné, Kaponyás József, Szabó Miklós, Szajcz Ferencz, Sike István
A déli oldalon:
Az 1941-1945 Évi
Világháború
Hősi HalottaiCsermely Sándor, Driszko Flórián, Fiser Tamás, Fiser Flórián, Fiser Flórián, Gasparovics János, Guba Miklós, Hangácsi István, Helli Flórián, Herczeg János, Horváth Tamás, Juhász Miklós, Keller János, Keller József, Keller Miklós, Keller Sándor, Ködmön György, Ködmön János, Ludvig János, Papp János, Pekk B. János, Pekk József, Pelyhe Flórián, Pelyhe Gyula, Polyák János, Pummer István, Pummer Mihály, Smuczer József, Szabó József, Szajcz Ferenc, Szajcz Ferenc, Szajcz János, Szántó József, Török György, Varga Ferenc, Varga Gyula, Vörös György, Éll Miklós, Fodor István, Gyökér Ferenc, Helli Mihály, Ludvig Ferenc, Prokaj József, Rabati József, Siller József, Szabó István, Szajcz Ferenc, Szepesi József, Vincze István, Gedei Béla, Takács József, Hegyi Kálmán
Kommentek