Kedves kollegánk, aki Jeges_ nicknéven lépett elő a félhomályból s nem különben blogunk read-only rajongóinak népes táborából, egy rendkívül értékes poszttal állt elő. Egy sor érdekesség derül ki a cikkből, ami a fővárosunk egyik külső kerületének történetével kapcsolatos. Szintén megerősíti az emlékműállítás állami ösztönzésének körülményei kapcsán korábban már tárgyaltakatakat és egyúttal arra a megérzésünkre is ráerősít, mely szerint típustervek álltak rendelkezésre anno a háborús emlékművek állítását fontolgató, mit fontolgató, tenni akaró települések számára. Köszönjük a cikket és a munkát! Zig Zag

Pestújhely I. világháborús emlékmű (Budapest, XV. kerület)

Mielőtt a pestújhelyi emlékműről beszélnénk, rövid összefoglalással kezdeném, hogy miként alapították meg Budapest ezen területét. Ehhez segítségül hívtam Buza Péter Pestújhely emlékkönyve című művét.

A mai XV. kerület alig száz évvel ezelőtt mai formájában még nem létezett. Hasonlóan más budapesti kerületekhez, ez is kisebb-nagyobb részekből áll napjainkban. Ezek egyike Pestújhely, melynek határai a Gazdálkodó utca a Bánkút utcától - a Pörge utca délkeleti oldalán levő telkek déli oldalát összekötő vonal - Szerencs utca - Hősök útja - Madách utca - Drégelyvár utca - MÁV Körvasút - Árvavár utca - Adria utca - Őrjárat utca - Mézeskalács tér területe az északkeleti oldalon álló épületek kivételével - Bánkút utca a Gazdálkodó utcáig. Ami ennek a területnek a történetét illeti, a régészeti leletek alapján már a középkorban lakott volt. A mai MÁV-telep területén tártak fel egy falut és egy templomot, amely Gerecze Péter véleménye szerint Regtelekkel azonosítható. A régész korai halála miatt azonban a középkori múlt kérdése nem lett tisztázva; ami biztos, hogy lovastemetkezésre, és XIII. századi edényekre is bukkantak. A tartárjárás azonban gyakorlatilag elpusztította ezt a kis települést. A következő több mint hatszáz évben mezőgazdasági terület volt a majdani Pestújhely. Ez a különben nem túl értékes földdarab legelő és szántó is volt, de gyakran hagyták parlagon. Az 1870-es években készült katonai felmérés térképén Neue Felder-ként, azaz Újmezőként, vagy Újszántóként szerepel a majdani Pestújhely. A terület másik része, a Nádastó pedig Nagylegelőként.

A parlagon maradt területet a Rákospalota-monográfia szerint 1896-ban a katonaság veszi bérbe, mint gyakorlatozó-, illetve lőteret. Más források szerint már 1894-ben működött ez a lőtér. Ebben az időben Pest peremén minden lakótelket parcelláztak. Az a terület, amelyről eddig beszéltünk, Rákospalota tulajdonában volt, és nem volt más, amit kiparcellázhattak volna. Hogy a katonaság kisajátítását elkerüljék, Veszelovszky jegyző dr. Bezsilla Nándor ügyvéd segítségét kéri. Ezután kezdődik meg a majdani Pestújhely telkeinek árusítása. Bezsilla révén a német birodalmi származású gróf Crouy Chanel Endre négyszögölenként két forintért örökáron megveszi a területet, melyet a képviselő-testület 1896. december 29-én hagy jóvá. 1898-ban már 126 telek talál gazdára, de annak ellenére, hogy első vevők között sok művész és hivatalnok van, mégsem ők kerülnek túlsúlyba. Ez a terület az ún. Széchenyi-telep. Az előzetes ígéretekkel szemben azonban a telepen silány minőségű házak épülnek és a környezet is elfogadhatatlan. 1907-ben kezdődök meg ez a törekvés, hogy a telep leváljon Palotáról, mely mostohagyermekként tekintett rájuk, de elengedni nem akarta. A mostoha körülmények ellenére 1909-ben már 5500-an laktak itt. Ugyanebben az évben, novemberben Bezsilla összehívja Pestújhely módos polgárait, hogy önálló községet alapítsanak. Ugyanakkor belső ellentét is dúl, mivel a telep egy módosabb (Úrinegyed) és egy szegényebb (Mosónéfertály) részre vált. Az elszakadás azonban közös érdek. A válás végül 1910. június 30-án történik meg; a nagyközség ekkor kapja meg a Pestújhely nevet. Pestújhely máig őrzi azt a hangulatot, melyet ekkor szerzett: jobbára kertes családi házak dominálnak benne, csendes utcákkal. 1950. január 1-én csatolták Budapesthez.

Térjünk rá tehát az első világháborús emlékműre. Az emlékmű a Pestújhelyi téren található. A tér középpontjában a Keresztelő Szent János Római Katolikus Plébánia, a tér két sarkán pedig két emlékmű: az egyik az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc emlékműve, amely a minden településen felépült Ereklyés Országzászló volt eredetileg, de átalakították. A másik pedig az első világháborús emlékmű. Innen idézném Búza Pétert, aki könyvében kiválóan összefoglalta az emlékmű felállításának történetét:

„A mai Pestújhelyi, akkor Lívia téren először 1924-ben állítottak emlékművet: mégpedig az első világháború pestújhelyi halottainak emlékére.(…) Ezzel az aktussal, amit a községháza kezdeményezett és a testület szentesített, a település az elsők között rótta le kegyeletét háborús halottainak emléke előtt. Az elhatározás még az előző évben kelt. Ekkor, azaz 1923. december 26-án dönt a testület a 329. sz. honvédszobormű felállításáról. Hatvan métermázsa búza árát szavazza meg a célra, melyet pótadóból rendel beszedni a község polgáraitól. Az állami hivatalos minták közül Debreczeni Tibor művét választják, s arról rendelkeznek, hogy a kőbe faragást Dávid István helybeli, reprodukáló szobrásszal végeztetik el. De Rakssányi (az akkori jegyző – a szerk.) óvatos, úgy dönt, hogy delegációt meneszt Debrecenbe, ahol már áll a 329. számú változat, s hogy ebbe a vizitáló csapatba meghív egy katonát és egy szobrászt is: hiba ne essék. Mert, mint visszaemlékezésében írja: „Közismert a közigazgatásban általános elterjedt, községekben divatos szokás, hogy amikor a hivatalos községi hatáskörben valami jól sikerül, a bíró kap medáliát érte, de ha nem sikerül, a jegyző fegyelmi eljárást.” Ám hiába volt az óvatosság, csődöt mondtak a szakértők. A leleplezéskor derült ki, hogy a katona a jobb lábával lép ki, holott mindenki tudja, hogy ballal kell kezdeni a marsot… Meg is kapta érte a fejmosást és a megjegyzéseket, természetesen a jegyző, s az elismerést mindenki más, hiszen a dolog mégiscsak szépen sikerült, ettől az apró malőrtől eltekintve. Az avató ünnepségre 1924. november 23-án vasárnap délelőtt 11 órakor került sor. (…) Jelen volt József királyi herceg is. (…) Ugyanitt 1936. június 7-én újabb avatásra került sor, annak a három márványtáblának a beszentelésére, amelyekre 98 pestúlyhelyi hősi halott nevét vésték föl. (…) Ez a három tábla most is megvan, de a szobor [helyére], vélhetőleg valamikor a negyvenes évek végén, egy urna került. 1942-ben a testület egy negyedik, ide elhelyezendő táblát is megrendel a „mostani háború” halottainak nevével. A közgyűlési határozatból tudjuk is, kikről van szó: Dömlyén Gábor, Boda Ferenc, Gergely Béla, Hegedűs József az újabb pestújhelyi hősi halottak. Úgy tűnik azonban, hogy a háborús események elsodorják a tervet, a negyedik tábla sohasem készült el.”

Az emlékművön a mai napig három tábla szerepel. Ezeknek szövege, illetve az elesett hősök neve alább olvasható:

Első tábla:

Pro Patria

1914-1918

Isten választottjai.

Vértanúságuk századokkal

Nyujtja meg a nemzet életét.

Aczél Aurél, Almási Jenő, Almási Mihály, Balogh József, Balogh István, Bartos Ágoston, Báthry Győző, Bauer Péter, Bödecs Sándor, Borocz Tamás, Bregovics Antal, Brazovics Károly, Broczkó István, Brüll Bertalan, Czigány József, Csapik Vendel, Cseri János, Csilla Ferencz, Csom György, Csutorás József, Dömsödi Sándor, Fall János, Falkai György, Fetter Mihály

Felújíttatta: egy rokon

1997

Második tábla:

Ferenczy István, Floth Ödön, Fodor Sándor, Gábris István, Gál Dezső, Gróf Flórián, Hajdu János, Halasi István, Hegedüs Pál, ifj. Hepp Ádám, Hincza István, Hora Imre, Ivicz Kálmán, Juhász István, Juhász József, Kainráth Gusztáv, Kakuk András, Kiricsi Károly, Kis Gábor, Kiss Géza, Kiss János, Kortusz Emil, Kotrás Lajos, Kovács Antal, Kovács István, Kovács Kálmán, Kölbaum József, Köpeczy Károly, Krascsanics Mihály, Krausz Hugó

 

Harmadik tábla:

Simon Ödön, Schwarcz József, Staudt István, Strasser József, Szalkai Márton, Szalai János, Szarka Lajos, Szieben Nándor, Szopóczi Lajos, Tompa Károly, Tóth József, Tóth István, Turcsi Mihály, Varga Mihály, Varga József, Varga János, Villi János, Vörös János, Wéber György, Weisz Mór, Zólyomi Imre, Zólyomi Simon
-
Scharf Simon, Kopfner Dénes, Domján Jenő, Schwartz Ödön

 

Ami a felújító rokont illeti, Klamert Emilnéről van szó, aki a táblán szereplő Seres István rokona. A felújított emlékművet Márton Mihály esperesplébános szentelte fel 1997 nyarán.

Forrás: Buza Péter: Pestújhely emlékkönyve; Pestújhely, 1997.