A település fekvése eredendően nagyon kedvező volt, ám a Tisza szabályozásával, medrének megváltoztatásával ezt az adottságot elvesztette. A mai Martonos falu jellegű település: a lakosság mezőgazdasággal foglalkozik – messze földön híres kiváló minőségű fűszerpaprikája.

Martonos településnév eredetéről nincs pontos adat: egyesek szerint egy Márton nevű halász élt ezen a helyen – valószínűbb azonban, hogy a valamikor itt álló, Szent Mártonról elnevezett kolostorról kapta nevét.

A Tisza jobb partján fekvő településről első írásos említés 1237-ben történik, az említett kolostor kapcsán, amelyet a tatárjárást követően felújítottak.

Az 1335-ös határjárásról készült jelentésben, mint Felső-Adorján szomszédját említik. 1424-ben Martonos, a határában lévő Gyékénytóval együtt, Csongrád vármegyéhez tartozik, de 1497-ben már Csanád vármegyében említik.

Az 1505-ös rákosi országgyűlésen a Csongrád vármegye követe a martonosi Pestyéni György volt, aki a későbbiekben fényes karriert futott be: 1530-ban budai várkapitány, majd országbíró.

A hódoltság kezdetén – 1552-ben, – egy Martonosnál zajlott összecsapásban a magyar sereg sikeresen megfutamította a törököket, ezt Tinódi Sebestyén is megénekelte Szeged veszedelme c. művében. A lakosság zöme elmenekült a törökök elől: az adószedők 1554-ben csupán 3 adózó házat jegyeztek fel. A lakosság száma idővel növekedett: 1570-ben 20, 1590/91-ben pedig 31 adózó háztartást jegyeztek be a defterekben.

Az 1649-es bérmálás alkalmával Imbrisimovits belgrádi püspök 254 személyt részesített ebben a szentségben, a helybéli Szt. Mártonról elnevezett templomban – a történetírók szerint ebben az időben a falunak összesen 730 lakosa volt.

A török uralom végét a vidéken Szeged 1686-os visszavétele jelezte, majd a dicsőséges 1697-es zentai csata véglegesítette.

A Tiszai határőrvidék 1700-ban történő felállítását követően Martonosra 50 gyalogos és 25 lovas katona volt kivetve. 1702-ben már 300 adókötelest tartottak nyilván: a martonosi katonai sánc használatra megkapta a közeli Horgos és Szt. Péter puszták felét is.

A Rákóczi-féle hadjáratot Martonos is megszenvedte, a hadakozó felek 1705/1706-ban többször kifosztották és felgyújtották.

1750-ben megszűnt a határőrvidék, 1751-ben megalakult a kiváltságos Tiszai Koronakerület: a határőrök egy része, 51 család, elhagyta Martonost. Az itt maradt katonatisztek – Egresity (Egri) János hadnagy, Gyurisity János és Eremity Zsiván zászlótartók – nemesi címet és 60-60 holdas birtokot kaptak Mária Teréziától.

A római katolikus magyar lakosság száma 1784-re elérte az 500 lelket: 1789-ben megszervezték a helybéli plébániát, a templom azonban csak 1811-re készült el.
1827-ben céhszabadalmat nyertek a martonosi kovácsok, kerékgyártók, szabók és csizmadiák.

Az 1849-es februári események során, – midőn Zenta elpusztult – Martonost a szerb felkelők békén hagyták. A Zentáról menekülő nemzetőrök véres elégtételt vettek a martonosi szerbeken: közülük 78-at megöltek. Hiába: a bérces „Balkánon” csak az Ótestamentumot voltak hajlandóak tiszteletben tartani…

1870-ben Martonos is – a koronakerület többi községéhez hasonlóan – megváltotta magát a földesúri terhek alól. A község határát 17.848 katasztrális hold képezte, ebből a község tulajdonában 6.541 hold volt. Az 1900. évi népszámlálási adatok szerint a település 1257 háztartásában 6128 – a zömében magyar – lakos élt, ez a szám 1910-re 6311-re emelkedett.

A monarchiás békeidőszakban a martonosi hadkötelesek zöme a gyalogságnál teljesítette katonai szolgálati kötelezettségét: a cs. és kir. 86. gyalogezredben vagy a m. kir. 6. honvéd gyalogezredben – a Nagy Háború idején és ezekben az ezredekben küzdöttek.

Az I. világháborúban a Monarchia katonájaként 165 martonosi vesztette életét, emlékmű – az impériumváltást következtében – nem jutott nekik, csupán egy könyv őrzi emléküket.

A levéltári kutatások alapján az alábbi 165 martonosi hősi halott adatai kerültek napvilágra:

Ábrahám Ferenc, Antóczi Mátyás, Babarczi Jenő, Babarczi Mihály, Babin Sándor, Bakalić Dimitrije, Bakalić Milan, Bakalić Svetozar, Balázs Péter, Baráth Ferenc, Baráth Mihály, Baráth Pál, Bátki Bálint Mihály, Bátki Vince, Belanov Radovan, Biacs Péter, Biacs Simon, Bite József, Čongradac Milorad, Čongradac Jakov, Ćosić Dušan, Czinkus Antal, Czinkus István János, Császár Imre, Csikós Antal, Csikós Elek, Csikós Illés, Csóbik Péter, Csóka Ferenc, Csonka István, Dalmát (Deutsch) Jenő, Dávid Ferenc, Demus Antal, Dobó Ferenc, Dobó Ferenc, Dobó Gergely, Dobó Menyhért, Dobrički Milan, Domonkos Antal, Dömötör Alajos, Dukai Mihály, Durakov Ivan, Durakov Jovan, Elek Juhász János, Eremić Eugen - Gena, Faggyas János, Faragó Antal, Faragó Béla, Faragó Péter, Farkas Antal, Farkas Mátyás, Fekete István, Fekete István, Ferenczi István, Filák Mátyás, Filák Péter, Grubanov Marko, Grubanov Tihomir, Guti János, Habi Menyhért, Herédi Mihály, Holló Antal, Holló István, Holló Mihály, Horváth Antal, Horváth Gergely, Horváth István, Horváth János, Horváth Pál, Hugyi Antal, Huzsvár János, Ivanics György, Ivicsics Ádám, Jójárt György, Juhász Lukács, Kádár Mátyás, Kenyeres Lajos, Kiss István, Kiss János, Kolompár Lajos, Komjáti András, Komjáti Antal, Kovács András, Kovács András, Kovács István János, Kovács Mihály, Koza Péter, Krekuska János, Krekuska Mihály, Krstekanić Pavle, Krstekanić Pavle, Kürti István, Ladányi János, Laskovics József, Laskovics Mihály, László József, Lišić Ljubomir, Lung Nikola, Lung Marko, Mélykúti Gergely, Mészáros Péter, Milánkovics Péter Ferenc, Mišić Ljubomir, Mityók Pál, Molnár János, Nagy János, Németh Imre, Nikoličin Stevan, Pakaški Josip, Papdi Antal, Papp István, Papp Lajos, Pertić Radovan, Petrić Miksa, Petrić Slavko, Petrics István, Püspök István, Püspök Mihály, Radics Béla, Rajić Milan, Rekeczki Tamás, Rózsa Ferenc Bálint, Rövid Imre, Sándor Antal, Sárkány Dezső, Sárkány Lukács, Sebők Ferenc, Sebők Leó, Simon Mihály, Simon Vilmos, Sostyák András, Sörös Ferenc, Szabó István, Szabó Menyhért, Szalma Vince, Szántó Ferenc, Szebellédi Gergely János, Szebellédi István, Szebenyi Ferenc, Szebenyi József, Szebenyi Orbán, Széll István, Széll Lukács, Széll Mihály, Szeredi Simon, Szöllősi Albert, Telek Balázs, Telek Elek, Telek Gergely, Telek József, Timár Mihály, Torma Sándor, Tóth József, Tubicsák András, Vadkerti Mihály János, Vágó Dezső, Vágó György, Vajtai Orbán, Varkulja Lukács, Vincze János, Visnyei Mihály, Zádori Fekete Ferenc, Zarić Mladen, Zöllei Károly, Živin Djura.

A teljes adattár itt olvasható:
www.zentarhiv.rs/Ivh/martonos/Martonos1914-1918.pdf

Martonos, Magyarkanizsa és Horgos települések Nagy Háborús hősi halottjainak adattára könyv alakban 2003-ban jelent meg.

Két jellemző példa a 165 közül:

- az itt látható képen - amely 1916 tavaszán készült Bukovinában – a m. kir. 6. honvéd gyalogezred honvédjainak egy csoportja látható. A két középen ülő katona – a martonosi Faggyas-testvérek – fokost tartanak kezükben. Ez a hidegfegyver nem volt rendszeresítve az osztrák-magyar haderőben, de a 6-os honvédek előszeretettel használták közelharcban. A 32 éves Faggyas János szakaszvezető (ül, balról a harmadik) elesett 1916. július 25-én a Kirlibaba (Bukovina, ma: Románia) melletti csatatéren.

- a képen látható Rövid Imre 20 éves katona 1917-ben tűnt el a harctéren – halálesetét 1933-ban bírósági eljárással bizonyították.

Forrás:
Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I-II. Bp., é.n.
Dobos János ... et al. (szerzők): Kanizsa monográfiája I. Kanizsa, 1995.
Molnár Tibor: Kanizsa község I. világháborús hősi halottai. Tóthfalu, 2003.