Nagybörzsöny a Börzsönyben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park nyugati peremén található. Mai nevét az 1908-as közigazgatási átalakításokkor kapta, addig Börzsönyként, vagy – főleg németajkú lakosai – Pilsen-ként emlegették.
Korai történetét Batizi Zoltán emígy foglalja össze:
„A falu első említése a dömösi prépostság alapításának idejéből, 1108 környékéről származik, amikor itt - Belsun faluban - két szolga családot adományoz Könyves Kálmán testvére Álmos herceg a prépostságnak, akik kötelesek szekereikkel szállítani az egyházi személyeket. A XII. század derekán, II. Géza király uralkodása idején indult meg az ország lakatlan vagy gyéren lakott területeinek nyugati telepesekkel való betelepítése; ekkor érkeztek az első német telepesek az erdélyi Szászföldre, a Szepességbe, és - kisebb számban - az ország számos egyéb vidékére. Ez a bevándorlási időszak egy évszázadon át, kb. az Árpád-kor végéig tartott, s igen valószínű, hogy ekkor érkeztek Börzsönybe a szintén szásznak nevezett telepesek.”
Szabadalmas bányaváros volt Nagybörzsöny, már az Árpádok alatt is (persze az Esztergomi érsekség tulajdonát képezte). Gazdag arany-, ezüst-, vasérc-, ólom- és kénkészlettel rendelkezett. A feljegyzések Belusn, Bersen és Wersenként is emlegetik ez idő tájt (Elképzelem szegény eleinket: -Hová megyen? -Bersenbe! –Olyan erre nincs, csak Wersen! Aztán jó cifrán elküldték az írástudókat és a korabéli kartográfusokat a kunok vidékére…).
A XIII. század elején, andezitkőből emelt templom (Szent István templom) fogadja a faluba betérőket. Művészettörténész szakemberek szerint kétemeletes, ikerablakos homlokzati toronnyal, famennyezetes hajóval és félköríves szentéllyel rendelkezik, valamint főpárkányáról tizenkilenc, „jó magyaros képű emberfő” kémleli az Ipolyt. Persze a német lakosok is ki akarták venni részük a vallásgyakorlásból, ezért ők építettek maguknak egy Bányásztemplomot. A község többi temploma a XVIII. – XIX. században épült. (Ahogy látogatásom alkalmával egy helybéli arc mondta: „Nyolc templom, négy kocsma. Nem jó arány.”)
A XV. században Zsigmond és Albert király Elba-völgyi szászokat telepített ide, szakértő német bányászmestereket. A község képe még most is bányászvároséra emlékeztet.
A török Buda eleste után hódította meg Hont vármegyét, vele együtt Nagybörzsönyt is. A lakosság ebben az időben térhetett át az evangélikus vallásra, amit a mai napig sikerült megőriznie. Az Oszmán hódoltság alatt a környék legnépesebb települése volt, lakosai óriási mennyiségű bort termeltek. A bányászati tevékenységet ezzel egyidőben beszüntették, és csak a török kiűzése után vetődött fel a földi kincsek kitermelésének felélesztése. Habár a gondolat megvalósítása kudarcba fulladt, a fejlett település számos magyar, szláv és felvidéki német családot vonzott magához. Ekkoriban annyira működőképes volt az integráció és annyi német volt itt, hogy a betelepülők néhány évtized alatt szinte elfelejtették magyar illetve szláv anyanyelvüket. A bányák még egy kicsit, a XVII. sz. végétől a XVIII. századi kimerülésükig üzemeltek.
A börzsönyiek derék hazafinak bizonyultak, támogatták Rákóczit, Kossuth felhívására elküldték fiaikat vérüket ontani a szabadság oltárán. Az I. világháború Nagybörzsönynek több mint 70 férfi életébe került, ami kimagasló a környék falvaihoz képest.
A Trianoni döntés nem csak a rokonoktól, legelőktől vágta el a lakosságot, hanem legjelentősebb piachelyeiktől (Selmecbánya, Léva, Ipolyság, Párkány, ill. Esztergom) is.
Az 1941-es népszámláláskor a lakosság többsége német származásúnak és/vagy anyanyelvűnek vallotta magát. A német és a magyar kormány 1942-ben kötötte meg az első szerződést a Waffen SS sorozásokról. Nagybörzsönyből 11, a VII. csendőrkerületből összesen 15 (A VII. csendőrkerületbe még Nagymaros tartozott) önkéntes jelentkezett. 1944-ben az erőszakosan besorozottakkal együtt kb. 100 börzsönyi férfi került a Waffen SS kötelékébe.
A háború után, a kollektív bűnösség elvét alkalmazva, üldöztetésben részesültek a német hadseregben szolgáló személyek, és kitelepítésre kerültek, akik korábban németnek vallották magukat (52 helybéli család). Utóbbiak elveszítették házukat, földjüket, vagyonukat és szlovák többségű Nógrád megyei falvakba telepítették, helyükre Felvidékről elüldözött magyarokat költöztettek. Az 50-es években többen visszaköltöztek, ám az erőszakos szövetkezesítés és földjeik elvesztése következtében – munkahelyek és megélhetési lehetőségek hiányában – egyre többen kényszerültek átköltözni a városokba.
A háború előtti 1900 lakosból a történelem viharának köszönhetően mára 800 alá csökkent, az összetétel is vegyessé vált. A falu összességében magyarrá lett, s mára már csak az idősek beszélik a régi német nyelvet.
Végül pedig emlékezzünk a község Nagy Háborúban odaveszett 78 bátor katonájára!
”Hálás kegyelettel örökítjük meg azoknak emlékét, akik a reánk kényszerített világháború titáni küzdelmeiből hősi halálukkal vették ki részüket”
„Antal György, Antal János, Ábel János, Balogi János, Diamant Sándor, Diamant Soma, Durján István, Durján Imre, Durján József, Effenberger István, Effenberger Lipót, Fleischer András, Fleischer István, Fleischer Márton, Freml Alajos, Freml János, Glázer Antal Alsó, Glázer Antal Felső, Glázer Imre, Glázer István Jer., Glázer János Jer., Glázer Jeremiás, Goldschnickel Gusztáv, Gracza András, Gracza István, Grósz András Felső, Grósz András Somogyi, Grósz János Katona, Grósz János Klein, Grósz János Prommer, Grósz József, Grósz Károly, Grósz Márton Felső, Grósz Márton Grósz, Grósz Márton Schneider, Grózer János, Hajabács Károly, Horváth István, Horváth Károly, Kanala János, Kempf András Hirth, Kempf András Molnár, Kempf György, Kempf István, Kempf János Molnár, Kempf Márton, Kempf Mihály, Klein György, Klein István Glázer, Klein István Mascher, Klein János, Klein József, Kolczer István, Krausz József, Krébesz József, Melich András, Melus József, Menyes András, id. Menyes István Jakab, ifj. Menyes István Jakab, Mittnauer István, Müller János, Nemszilaj János, Pális József, Paulik Márton, Pintér Mihály, Prommer János, Schneider János, Schönberg Károly, Somogyi János Haskó, Somogyi János Sámuel, Szabó András, Szabó István, Szloboda Imre, Szloboda István, Szloboda József, Tóth Ferenc, Weisz György”
Kommentek