Óbuda története:
Már az őskor időszakáról találhatók leletek Óbuda területén, elsősorban az északi városhatár térségében a Duna közelében. Lakott területekre utaló nyomok szórványosan fordulnak elő a Duna parton, a Hajógyári szigeten és az Árpád hídtól délre. Óbuda a főváros területén szinte egyenértékű a város római kori múltjával. Óbuda 2000 éve olyan történeti korok egymásra halmozódott lelőhelyét jelenti, amely a múltjával együtt élő települést jelent a jelenben. Óbuda Budapest legrégebbi városrésze. Területén épült ki a római korban az első város, Aquincum, mely ugyanúgy kiinduló pontja, magja volt a későbbi főváros kialakulásának, mint ahogy római városi előzményből nőtt ki London, Párizs vagy Bécs.
Itt kezdődött mintegy 2000 évvel ezelőtt a város története. A dunai határ, a limes kiépítésével egyidőben létesült a mai Flórián tér környékén a légiótábor, mintegy 6000 főnyi jól képzett katona számára, az ezen kívüli segédcsapatok tábora a mai Aquincum szálloda alatt húzódtak. A táborok köré folyamatosan épült ki az ún. katonaváros, mely a katonák civil életterét jelentette, amely a jelenlegi Bogdáni úttól a Nagyszombat utcáig terjedt ki, a ténylegesen Óbudának nevezett területrészen.
A kiszolgált katonák és romanizált helyi lakosok lakták a polgárvárost, melynek romjai az Aquincumi Múzeum körül találhatók a Szentendrei út mellett.
Ezeket a településrészeket pilléreken álló vízvezeték látta el a mai rómaifürdői strand forrásainak vizével és kövezett út kötötte össze őket. Az épületek többsége csatornázott volt, központi fűtéssel ellátva. A hegyvidéken majorságok, római villák sorakoztak. A római életmódhoz tartoztak az időről időre megrendezett amfiteátrumi játékok, melyre két amfiteátrumot is építettek a két városrész közelében.
Aquincumban volt a mindenkori helytartó rezidenciája, melynek maradványai a Hajógyári szigeten találhatók. A mai Óbudára eső római kori együttes nemcsak Magyarország, de Európa egyik legfontosabb római kori leletegyüttese, mely ilyenformán a főváros egyedülálló adottsága. A népvándorlás kori leletek jelzik, hogy a terület abban az időszakban is életteret jelentett az itt átvonuló népek számára.
Óbuda a honfoglaláskortól kezdődően már újból huzamosan lakott terület volt.
A XI-XII. században kialakuló város két mag körül indult fejlődésnek: a mai Fő tér környékén, az itt megalapított prépostság körül volt az egyházi városközpont, ettől délebbre helyezkedett el az iparos-kereskedő jellegű településrész. Itt épült fel a második királyi vár, mely később a mindenkori magyar királyné birtoka lett. Mátyás király pálos rendi szerzetesei a hagyomány szerinti Árpád sírja fölé emelték templom és kolostoregyüttesüket.
Óbuda az egyik legkorábbi települési központ, mely jelentős várossá vált a középkor folyamán. A török kiűzése utáni évszázadokban a korábbi Óbuda és a földesúri mezőváros, Békásmegyer közé ékelődött be Rómaifürdő és Csillaghegy, mindkettő a századelőn épül ki kertvárossá. (Ezeknek a városrészeknek saját I. világháborús emlékművük van, majd azok sorra kerülnek-J).
A terület legstabilabb eleme a mindenkori úthálózat volt, melyet a csak a 60-as, 70-es évekbeli lakótelepi fejlesztések szüntettek meg egyes területi egységeken.
Jellemző a török idők utáni német telepesek megjelenése, mely a későbbiekben a gyáripar kialakulásával párhuzamosan osztrák, lengyel, cseh iparosok és munkások megjelenésével járt együtt. A XIX. század közepén a németajkúak már a lakosság többségét jelentették. Hagyományaik a mai napig fennmaradtak. A kialakuló textil- és téglagyárak mellett a fő gazdálkodási ág a szőlőtermesztés volt a hegyvidéki területeken, melynek nyomai ma már nem lelhetők fel. A textilipari emlékek közé tartozik a Zichy kastély köré épült valamikor raktárépület, a selyemgombolyító. Sajnos a téglagyári körkemencék ipartörténeti emlékeit már elbontották, mivel nem álltak védelem alatt.
1873-ban Budát, Óbudát és Pestet – a három önálló várost – egy várossá, fővárossá egyesítették. A kerületekre osztásnál nem a hagyományos Óbuda területét vették alapul, területe kiterjed, majd nagy Budapest létrejöttével további területekkel bővült, Csillaghegy és Békásmegyer térségével.
Az eredeti óbudai mag városrészének épületei jellemzően földszintes, jórészt zártsorú beépítésűek voltak, egy-egy helyen azonban már megjelentek a módosabb polgárházak emeletes épületei is. Nagyobb arányú fejlődés a 30-as években indult meg a mai belső óbudai területeken, ahol már városiasabb épületegyüttesekkel találkozhatunk a valamikori tégla és mészégető telephelyeken.
1908-ban törvénycikk rendelte el az Óbudát Pesttel összekötő híd megépítését, de ez csak 1939-ben kezdődött el. Az Árpád hidat azonban csak a háború után, 1950-ben fejeztek be.
Óbuda belső része kiemelkedő műemléki környezetű területegységekből áll. A fejlesztéseket ezeken a területeken meg kell határozza a hagyományos utcaszerkezet megőrzése, a kialakult épületállományhoz való igazodás. A valamikori század eleji Óbudát már csak a kerület déli határán lévő Óbuda–Újlak reviatlizációs területe, a Fő tér környéke, Bákásmegyer ófalú fésűs beépítésű utcaszakaszai jellemzik, de megmaradt a valamikori gázgyár épületegyüttese a hozzá csatlakozó kislakóteleppel együtt. Meg kell még említeni a Schmidt kastély épületét is, mely Kiscelli térség rendezésével méltóbb környezetet kap majd a jövőben.
Az első világháborús emlékmű:
Óbuda első világháborús emlékműve a Lajos utcában, a Péter-Pál római katolikus templom mögött található, a templomfalba építve. 127 név olvasható a két táblán, a központi domborművön pedig egy fedetlen fejű katona látható egy kereszt előtt.
Babocsy Márton, Botoska János, Bauer Antal, Bauer János, Bauer Rezső, Binder Sámuel Gy., Boda Lajos, Boóne Nándor, Bohn Jakab, Borbély Ferenc, Brankovits Vince, Brenner Ferenc, Bucher Nándor, Buckhaler Nándor, Chilik Jenő, Csernoczay Ferenc, Dávid Lajos, Fábián Boldizsár, Dr. Flesser József, Fogel Károly, Forsmager Géza, Framzoso Antal, Friczi Lajos, Frischák János, Gál Mátyás, Geraldi József, Gailander Lőrinc, Galikta Ede, Gerhardt Károly, Geongi József, Geiger Károly, Gilicze János, Gindl Ferenc, Graf Antal, Granszky Béla, Gut József, ifj. Gyurkovits János, Gyurányi Imre, Gyurányi Lajos, Habada Károly, Harnos Lajos, Harnos Mihály, Háry László, Haszmann Antal, Haszmann József, Haszmann Márton, Jácki Márton, Jankó Ferenc, Juim Pál, Juhász János, Juhos Gusztáv, Jendrassik János, Kalmár Károly, Kassa Mihály, Katona Rezső, Kehli Lajos, Kiss Sándor, Konhauser Károly, Kovács Gyula, Krammer Károly, Krem Ferenc, Kunszt Jakab, Lökös Ignác, Mallán Jenő, Mersch Károly, Mettelka Oszkár, Mikosovszky Lajos, Mikus Antal, Montsko Jakab, Mosheim Ödön, Nagy István, Nebenführer János, Nebenführer Vilmos, Nilsek János, Nisch János, Novotny Lajos, Oroczk Ferenc, Oros Jenó, Oros József, Osoti Márton, Oschola Ferenc, Pekti Gyula, Pista József, Polczner Ágoston, Prim Lőrinc, Quecki Károly, Raab István, Raifkich András, Raifkich István, Richter Károly, Richter Rudolf, Rötler Károly, Schaffler Ferenc, Schaffler József, Schimadovits János, Schmedinger József, Schmidt Keresztély, Schütz István, Schütz Károly, Scherhoffen István, Sefcsik Róbert, Sieber Ede, Sieber Gyula, Stökl József, ifj. Szeil Pál, Szilágyi László, Sziván Vendel, Szmovretzky Mihály, Szulovits Antal, Tanner József, Tarapcsik József, Varinke Károly, Vigidál Károly, Watzinger János, Wéber Györy, Weisz János, Werner János, Werner József, Winkler Lipót, ifj. Wittmann György, Zaratin Ferenc, Zboray Gyula, Zeigler Ferenc, Zeigler János, Zeigler Károly, Zeigler Nándor, Zollner Henrik, …
A Magyar Hazáért életüket
áldozó óbudai polgárok
emlékére
1993. október 23.Óbuda Békásmegyer
ÖnkormányzataÓbudai Főplébánia
Egyházközsége
Óbuda I. világháborús emlékműve nagyobb térképen való megjelenítése
Kommentek