Nem felejtjük!

Kedves barátunk és blogolótársunk, a horgászat és a közélet szakértője Ekkerjoz, önként jelentkezett és ezentúl a katonai emlékművek vonatkozásában is rezidensi feladatokat lát el a Tiszavidéken. (Törökszentmiklós helyőrség +- 60km) [horgászatügyileg és másügyileg is olvashattok az ő tollából ezeken a blogokon] Ajánlom figyelmetekbe itt az emlékműblogon első megnyilatkozását. Üdvözlettel: Zig Zag

Sajószöged Tiszaújvárostól északnyugatra elhelyezkedő község. Első oklevéli említése 1327-re datálható, ekkor egy birtokösszeíráskor említik Cegu (=szeg v. szög) néven. A szó jelentése ék, vagy sarok, általában folyókanyarulat környékén volt jellemző ez a településnévadás. Első birtokosai a XIV. században a Szegediek voltak.

A település kétszer is teljesen leégett (1599-ben és 1705-ben -- utóbb valószínűleg a labancok hathatós közreműködése által). A katolizált ortodox (azaz görög katolikus) vallást követő szlávokat telepítettek ide a pusztahelyet feltöltendő, ám a reformáció is gyorsan terjedet a községben; 1580-ban már templommal is büszkélkedhettek. Természetesen a római katolikus államvallást követő lakosai is voltak / vannak (nyilván az ellenreformáció prédikátorainak elvitathatatlan érdemeként). Plébániájukat 1737-ben szentelték fel Szent Mihály tiszteletére.

Tokaj talán az egyetlen olyan kelet-magyarországi település, melynek nevét Nemesmedvestől Battonyáig minden időnként leittasodni szerető honpolgár (az ország lakosságának úgy megközelítőleg 96,8 százaléka) - ismeri. A bortermelésen és -forgalmazáson túl már a korábbi időkben is fontos szerepet töltött be, mint közlekedési csomópont. A Kelet-Felvidék és a Kelet-Alföld között oda-vissza sűrűn zötykölődő szekerek itt keltek át a Tiszán, a tokajihoz hasonló méretű folyami átkelőhely csak Szolnokon és Szegeden volt. Mint azt jól tudjuk, az utak a hadsereg erei, ennek megfelelően már az Árpádok idejében földvár emelkedett errefelé (bizonyára nem túl magasra) a település védelmére. Ezt az idegenforgalmi látványosságot a 14. században ide látogató tatár turisták rohama törölte el a föld színéről.

Az ősi település a Káli medence egy csendes szegletében található Köveskáltól északra. Gazdag történelméről, nevezetességeiről a már létező hivatalos faluportál, valamint egy blog is részletesen beszámol. A településre a falusi turizmust kedvelőknek érdemes ellátogatni - ma ez tűnik arra a legfejlettebb iparágnak. Figyelem: Kapolcsra nem vezet innen műút!

Az idehaza magasnak számító hegyektől átölelt, festői völgyben fekvő 2300 lélekszámú falu Budapesttől 20 km-re, a Pilis hegy lábánál, a Duna-Ipoly Nemzeti Park határán fekszik. Innen rálátás nyílik a fővárosra, és a főváros lakóinak szeme is szívesen megpihen az erdő borította hegyeken.

Kiszombor a román határ előtti egyik utolsó település Csongrád megyében, Makótól 5, az odaáti Nagycsanádtól 7 kilométerre. Azon szerencsés nyolc, egykori Torontál megyei település közé tartozik, amely – éppencsakhogy megúszva a trianoni elcsatolást – Magyarországon marad.

(Kis)zombor első említése egy 1247-es keltezésű oklevélben történik; innen is látszik, hogy nem egy kifejezetten szocreál település. Határában személyforgalmi határátkelőhely van, amelyet mindenkinek ajánlunk, aki (a mindig túlzsúfolt Nagylak, illetve Arad kikerülésével) közvetlenül Temesvárra igyekszik.

A Káli medencében jártunk és ahogy az egy szorgalmas "emlékműjárótól" elvárható, készítettem néhány fényképet. Aki a Balatonfelvidéken megfordul, majdnem biztosan átutazik Kővágóörsön is.

Eddig szokatlan módon nem egy településen álló egyetlen emlékműről, hanem egy megyeszékhely, Pécs, egyik városrészének önálló első világháborús emlékéről esik szó. Ez pedig nem is a belváros, hanem a mai Pécs nyugati végében található Rácváros névre hallgat. Az elnevezés sem véletlen, hiszen itt valamikor szerbek éltek.

A marosvásárhelyi református temetőben kószálva természetesen első világháborús emlékmű után érdeklődtem egy gondnok külsejű és gondnok viselkedésű embernél, aki készségesen elmondta, hogy olyan, hogy világháborús emlékmű, na olyan nincs. Van ugyan... és itt elbizonytalanodott, majd fejét vakarva lassan előbukkantak az emlékek.

Van ugyan egy iskolai emlékmű - egészítette ki önmagát - de hát azon bizony román név is van. Meg tán zsidó meg német meg a Jóisten tudja még, milyen. Nem baj? Úgy is érdekli? - kérdezte, kicsit aggódva.

Kedves blogolvasók, blogírók, blogbarátaink! Újabb vendégposztos örvendeztetett meg bennünket egy nagyon részletes és érdekfeszítő beszámolóval Karcag helyőrségből. hphp, aki már régi olvasónknak számít a másik blogon, és maga is kiváló írásokat publikál ezen a blogon (egyébiránt pedig drc jóbarátja), nekiszaladt a nagy témának. Ez asztán tényleg hoppa-hoppa!

Székelyföldi emlékművadászatunk újabb állomása Kibéd, ez az 1808 lakosú község (1796 magyar, 9 román, 3 német), amely elsősorban lilahagymájáról (itt vöröshagymának nevezik) híres, de szakemberek szerint még a szőleje is elfogadható minőségű.

Kisgalambfalvához hasonlóan a XII. század második fele óta folyamatosan lakott, de a környéken rábukkantak a XIII. Gemina Légió maradványaira is; ez ugyanaz a római csapat volt, amelyik Vajdahunyad vidékét is boldogította annak idején; a határban találtak például egy ókori téglát, amin a C.P. ALP. felirat látható, amit a szakemberek úgy oldottak fel, hogy „cohors pedestris alpinorum”, vagyis egy hegyi gyalogos zászlóalj (?), mai elnevezéssel: hegyivadász alakulat állomásozott itt. Pedig csak 400 méter magasan vagyunk a tengerszint fölött.

A ma 7000 lakost számláló kisváros eredete az Árpád-korra nyúlik vissza. Első okleveles említése 1235-ben történt a településnek, amely S. Laurency de Wkur templomos (keresztes) lovagok rendházáról kapta a nevét, amely a ma már nem lézető Okri folyó mentén állt. (Wkur=Okri)

drc barátunk alaposan nekiveselkedett és az alábbi vendégposzttal örvendeztetett meg bennünket. Történt pedig, hogy ő komolyan vette - általánosan mindenkinek szóló - felhívásunkat. A nemfelejtjük.blog.hu szívesen fogad olyan beérkező posztokat, ahol vállalkozó kedvű és a téma iránt érzékeny kollégék lakóhelyükön, vagy bárhol másutt felállított első világháborús emlékműveket mutatnak be némi kép és szöveg társaságában.

A Nagy-Küküllő bal partján, Székelyudvarhelytől 23 kilométerre található egy, jelenleg 580 lelket számláló apró falu: Kisgalambfalva. Nem az a tipikus friss bevándorló-település: a XIII. században már itt, a környéken állt a székelyek egyik földvára (Galathvár), amelyet a tatár kollégák sajnálatos módon elfoglaltak, és csak azért nem perzseltek fel, mert a nedves föld már annak idején is elég rosszul égett. Kisgalambfalván is megfordultunk és fényképeztünk is, persze.

Nemrég a beregi táj e gyöngyszemében, Tivadarban volt jelenésem egy hétvége erejéig. Bár elég sokfelé megfordultam már az országban, addig nem sikerült elvetődnöm ide. A község a Tisza jobb partján fekszik - nagyon takaros kis hely. Sajnos a folyópart éppen akkor nem volt látogatható a visszavonulófélben lévő árvíz miatt...

Kedves olvasónk, hphp hívta fel figyelmünket arra az egyszerű tényre, hogy miért is állítottak oly sok emlékhelyet hazánkban a Nagy Háború hőseinek. Ez blogunk jellegére tekintettel alapvető fontosságú információ - így ezt nagy hirtelen egy posztba beszerkesztettem. Köszönet hphp-nak. Meg kell jegyezzük továbbá azt is, hogy más blogok is foglalkoznak a témával ezért érdemes a Guglin utánakeresgélni.

Székelyudvarhely történelmi centrumában, a jelenlegi Márton Áron téren áll egy világháborús emlékmű, rajta azzal a szoborral, melyet először a helyi népnyelv (majd lassan-lassan mindenki) Vasszékelynek nevezett. Lévén, hogy Erdélyben semmi sem pontosan az, aminek kinéz, talán nem árt pár mondatban összefoglalni a történetét.

Badacsonytomaj - a Badacsony lábánál fekvő híres balatonparti település központjában, az 1932-ben épült Bazalt templom előtti téren található az első világháborús emlékmű. A tér neve: Hősök tere.

A Balatonfelvidéken járva találtuk ezt az első világháborús emlékművet Tapolca főutcája és a városháza által határolt parkocska közepén.

Talán kicsit furcsa témaválasztás egy bloghoz, tudom. Mentségemül szóljon az alábbi kis történet:

Az idén nyáron sokadik alkalommal is Olaszországra, ezen belül pedig Toszkánára esett a választásunk. Ilyenkor pedig a tengerparti örömök, a vízparti jégkrémevés és egyéb elképesztő gasztronómiai élvezetek mellett a "környék" bejárására is sort szoktunk keríteni. Az idézőjel azért került ide, mert a környék alatt a 150 - 200 km-es sugarú kört értjük. Mindezekről persze egy bloggal arrébb lehetett volna beszámolni. Mégsem ez történt.