Az alábbi leírás a falu honlapjáról származik:
"Egerszalók egy közel 2000 lelket számláló kis község a Mátra és a Bükk között, a Laskó-patak völgyében.
Természeti képződményeivel, finom boraival, vizeivel, kő emlékeivel illeszkedik az Egri Kistérség Kő-Túra útvonalába. A falu vonzereje a környék természeti szépségeiben rejlik. Igazi nevezetessége a község déli részén a föld mélyéből feltörő hévízforrás. A domboldalon lefolyó víz 1900 négyzetméteres mészkőlerakódást - sódombot épített.
A település fekvése eredendően nagyon kedvező volt, ám a Tisza szabályozásával, medrének megváltoztatásával ezt az adottságot elvesztette. A mai Martonos falu jellegű település: a lakosság mezőgazdasággal foglalkozik – messze földön híres kiváló minőségű fűszerpaprikája.
Martonos településnév eredetéről nincs pontos adat: egyesek szerint egy Márton nevű halász élt ezen a helyen – valószínűbb azonban, hogy a valamikor itt álló, Szent Mártonról elnevezett kolostorról kapta nevét.
Várong község Tolna megye harmadik legkisebb népességű települése (2005-ös adat szerint 171 lakossal), a dombóvári kistérség észak-nyugati szegélyén, Tolna és Somogy megye határán. A terület a külső-somogyi dombvidék része, amely épp e környéken éri el egyik legmagasabb pontját.
Borsod nickre hallgató barátunk ezt írta a minap: A nemfelejtujk.hu oldalain örvendetesen sokasodó emlékmű-posztok számát szándékozom gyarapítani egy Békés megyei bejegyzéssel, amely Békésszentandrás hősi emlékművéről igyekszik tájékoztatást nyújtani. Ennek semmi akadálya. Ime a poszt. Jó olvasást hozzá: Zig Zag
A 276 fő (2008) lakosú község a Kapos-folyó völgyében, a Hőgyészt Dombóvárral összekötő út mellett fekszik.
Agyusztál, bagázsi, glancol, komisz… – sokak számára manapság is ismerősen csengő, német eredetű szavak nyelvünkben, melyek pontos jelentésével, még inkább eredetével azonban kevesen vannak tisztában.
Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés hatással volt a birodalom haderejére is. I. Ferenc József – a szép emlékű „Ferenc Jóska” – 1868 decemberében szentesítette a véderőről, a honvédségről és a népfelkelésről szóló törvénycikkeket, amelyek jelentősen megreformálták a fennálló hadszervezetet. Bevezették az általános hadkötelezettséget, a hadkiegészítési és -pótlási rendszerben pedig a területi elvet alkalmazták: a Monarchiát 103 hadkiegészítési körzetre osztották, ebből 47 esett a történelmi Magyarországra.
A IX. század végén a Kárpát-medencét magyar törzsek özönlötték el: az őslakosok választhattak a felkoncolás és a behódolás között. A Tisza alsó folyásának jobb partja, – képletesen a mai Csongrádtól Óbecséig – a Szente-Magócs nemzetség szállásvidéke lett.
A település első írásos említése 1216-ból származik: egy korabeli oklevél szerint a zentainak mondott klastrom ekkor egy olyan földbirtok tulajdonosává vált, amely korábban a csanádi vár kötelékébe tartozott.
Hertymorty keményen dolgozik, hogy kiérdemelje a "blog Tolna megyei tudósítója" címet. Az utóbbi időben szinte bombáz bennünket újabb és újabb posztokkal, mint amilyen ez is itt. Nosza, olvassuk!
* * *
Simontornya városa a Kelet-Dunántúl közepén, két tájegység, a Mezőföld és a Tolnai-hegyhát, valamint két megye, Fejér és Tolna találkozásánál, a 61-es és a 64-es főút kereszteződésében, a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon fekszik, a Sió két partján, a Sió-Sárvíz völgyének északi kapujában.
Mai posztunk egy bánsági magyar községgel, annak múltjával, valamint az első világháborús emlékművével és hősi halottaival foglalkozik. Egyfajta személyes érintettség az eddig megszokottaknál szubjektívebbé teszi a posztot, mert – és akkor ezt vegyétek kitárulkozásnak – a posztíró apai ágról innen származik; apai dédnagyapja neve is ott olvasható az emlékoszlopon.
Végvár (igen, ez egy létező település, nem a Kisvárosból loptam!) a bánsági alföld talán legnagyobb (úgy hétszáz házas, kétezerötszáz-kétezernyolcszáz lelkes) magyar falusi települése; az utóbbi évtizedek masszív betelepülési hullámai után is 70%-nál magasabb a vastagnyakú magyar kálvinisták aránya.
Lássuk röviden a történelmét.
Kedves olvasónk és aktív kommentelőnk, Hertymorty az alábbi vendégposzttal örvendeztett meg minket. Köszönet érte! Íme:
A 2001-es népszámlálás adatai szerint 331 fő lakosú település Tolna megyében, a tamási kistérség déli részén, a Tolnai-hegyhát dombjai közt fekszik. A 65-ös főútról Hőgyésznél, a 61-esről Pincehelynél letérve, vagy a 63-as útról Kölesden és Gyönkön keresztül érhető el.
AZ I. VILÁGHÁBORÚ JELENTŐSEBB HADMŰVELETEI, AMELYEKBEN AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA HADEREJE RÉSZT VETT 1914-1918 KÖZÖTT - MÁSODIK RÉSZ
AZ I. VILÁGHÁBORÚ JELENTŐSEBB HADMŰVELETEI, AMELYEKBEN AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA HADEREJE RÉSZT VETT 1914-1918 KÖZÖTT
1914
Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés új viszonyokat teremtett a Monarchiában, amelyek hatással voltak a haderőre is. Az uralkodó – I. Ferenc József - 1868 decemberében szentesítette a véderőről (1868/40. tc.), a honvédségről (1868/41. tc.) és a népfelkelésről (1868/42. tc.) szóló törvénycikkeket. Ezek hatálybalépése eredményezte a Monarchia „haderőreformját”, melynek alapját az állampolgárok katonai szolgálati kötelezettsége képezte.[1]
A HADRA KELT SEREGNÉL ELŐFORDULÓ LEGGYAKORIBB HALÁLOKOK
A halálokok négy csoportba oszthatók:
I. Hadi sérülések
Az esetek nagy részében a lőfegyverek által előidézett sebesülések széles skálája dominál (lőtt sebek), de előfordulnak a közelharcra jellemző, hidegfegyverekkel előidézett, szúrt sebesülések is.
A város címere
Fekvése
Kedves Olvasóink! Délvidéki tudósítónk ismét egy kitűnő poszttal örvendezet meg bennünket. Belgrád, déli szomszédunk Szerbia fővárosa a Duna és a Száva folyók összefolyásánál és jelentős kereskedelmi utak kereszteződésénél fekszik. Mivel jómagam is ismerős vagyok arrafelé, nagy izgalommal olvastam MTi barátunk írását. Zig Zag.
Az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb első világháborús hadifogolytábora volt a Magyarország területén felépített ostffyasszonyfai tábor. A 8 millió koronás költséggel épült, 50000 fő befogadására alkalmas barakktábor bár nevét a közeli vasútállomás után kapta, területét tekintve Nagysimonyi községhez tartozott.
A táborban működésének négy éve (1915 – 1918) alatt megközelítőleg 150 000 hadifogoly fordult meg. Közülük 10000 soha nem térhetett haza. Ők tábor temetőjében találtak örök nyugalomra
A sírkert mai rendezett arculatát 1931-ben alakították ki. Az örökzöld cserjékkel szegélyezett főút két oldalán, nemzetenként kialakított parcellákban sorakoznak a sírokat jelző, katonai jelvényekkel, azonosító számokkal ellátott egységes beton emlékkövek.
Alsózsolca városának területe az őskor óta lakott. Első magyar oklevélbéli említése 1281-ben történik, ez beszámol egy fahídról, amely Miskolc felé átkelőhely volt a Sajón. Az 1848-'49-es szabadságharcban, 1949. július 26-án a magyar hadsereg az akkori község közelében ütközött meg az oroszokkal, amely ütközetben Jókai Mór elbeszélése alapján "Gózon Lajos pesti ügyvéd, aki mint őrnagy harcolt a szabadságharcért 1849. július 26-án a Sajó vizén egy század önként jelentkező honvéddel átgázolt a Sajó jobb oldalára, s ott meglepte az erősen tüzelő orosz üteget, mely megriadva visszavonult."
A címer
A település fekvése
Szatmárcseke a Felső-Tisza vidékén fekszik, a Szatmári-síkság észak-keleti részén. Minden oldalról folyóvíz veszi körül. Északon és észak-nyugaton a Tisza, keleten a Túr-csatorna, délen pedig a Túr folyó. A legközelebbi város a 18 km-re lévő Fehérgyarmat, amit csak közúton lehet elérni. A 88 km-re lévő megyeszékhely - Nyíregyháza - közúton, és Fehérgyarmattól vasúton is elérhető.
Kedves barátunk MTi, jelentős első világháborús katonai temető- és emlékműkutatási előéletet mondhat magáénak. Fáradhatatlanul kutatott, járta az emlékheyeket, keresett a levéltárokban, gyűjtött, rendszerezett és számos könyvet is publikált a témában. Barátunk zentai illetőségű és hát mondjuk ki: rendkívüli kompetenciát mutat a blogunk érdeklődési és gyűjtési köreiben. A sors úgy hozta, hogy szakértelmét nálunk (is) kamatoztatja - elsőként ezzel a vendégposzttal, majd aztán mint blogtársunk és délvidéki tudósítónk reméljük még számos alkalommal publikál nálunk. Íme hát a horgosi cikk. Üdv, Zig Zag
A most következő képek nem azért sötétek, mert Szabolcs megye ilyen, hanem mert sikerült jóval az éj függönyének leeste után odaérkeznem. Tímár község kistelepülés a Tisza bal partján, Tokajtól nagyjából tíz kilométerre van. Közvetlen szomszédja a földváráról híres és a megyének is nevét adó Szabolcs község. Tímárt először 1067-ben említik a források; ekkor Szabolcs várát kiszolgáló tímárok laktak itt. Földesurai a Bethlenek, a Báthoriak és a Rákócziak voltak. A szatmári békéig az ecsedi uradalom része, azután a kincstár kezelésébe kerül, így 1700 körül görög és római katolikus rutén telepesekkel népesítik be. Az itt balra látható címerén 1773-as pecsétjének lenyomata is látható, a kettős kereszt pedig mára túlnyomó többségűvé vált görög katolikus lakosságáról árulkodik. A tímári görög katolikus parochiához tartozó templom oltára egyébként arannyal gazdagon díszített, lenyűgöző szépségű, általános iskolájában ökumenikus kápolna található, amely első volt az országban közintézményekben felszerelt kápolnák közül. Ugyanitt, az iskola udvarán fából faragott honfoglalási emlékmű is látható.
A környéken híres továbbá gumiüzeméről és klónozásos technikájú krumplitermesztéséről.
Az okleveles említésekben Sajópetri 1317-ben, Villa Petri néven tűnik fel. Győrffy Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza c. könyvében azt állítja, hogy a XIV. században egyháza Szent Péterről elnevezett, nyilván templomának védőszentjéről kapta a község is a nevét. A település a diósgyőri koronauradalomhoz tartozott. A török időkben, valamint a Rákóczi szabadságharcban elveszített lakosságát ruszin, tót és a vezetéknevek alapján erdélyi telepesekkel pótolták. Fényes Elek geográfiai szótára a XIX. században orosz és magyar lakosokat említ, mellettük 9 izraelitát.
Az Egyesült Királyságban és a Brit Nemzetközösség országaiban (Ausztráliában, a Bermudákon, Kanadában, Új Zélandon és Dél-Afrikában), és még néhány másik országban* november 11-én különös dolgokra figyelhetnek fel azok, akik még nem jártak arrafelé ilyenkor. Az angol korona országaiban az emberek például kis vörös plecsniket hordanak a kabátjuk bal hajókáján, a szívük felett. Nem, az ottaniak nem Vajnai Attila divatját irgyelték el, azok ugyanis nem csillagok, hanem pipacsok, a vörös szín pedig nem a nemzetközi munkásmozgalom győzelmét hozó eljövendő forradalmat, hanem a hősi halált halt katonák a lövészárkokban és a harcmezőkön kiömlött vérét jelképezik**. (Néhányan fehér pipacsot viselnek -- pacifizmusukat, a külpolitikai problémák nem katonai megoldását előnyben részesítő látásmódjukat juttatják ezzel kifejezésre.)
Sajólád régi, már az Árpád-korban is lakott település; a Sajó bal partján, Miskolctól 14 km-re található. Lakosságát az elmúlt századok során többször is betelepítésekkel pótolták. A település fénykora a középkorra esik, ekkor (1387-es alapítású) Pálos kolostor működik területén, amelyben a Gárdonyi Géza írta Egri csillagokból és Jókai róla szóló regényéből is ismert Fráter György teljesítette szerzetesi szolgálatát, 1506-tól novíciusként, 1526 és '28 között pedig perjelként. A kolostort 1537-ben porig rombolták, ám évre pontosan két évszázaddal később újjáépült. A falu nevezetességei közé tartozik az 1724-ben faragott barokk Nepomuki Szent János-szobor, amely egykor a Sajóládot Sajópetrivel összekötő híd mellett, még korábban pedig a szerzetesrend templomában állt; ma a község főteret díszíti. A valamikori certóza középkori templomának helyén épült mai római katolikus temploma is, barokk stílusban.
Nem feltételezem, hogy bárkinek, aki ezt az oldal olvasva el kellene mondani, mi történt Muhinál. A község neve leginkább arról híres, hogy az 1241-'42-ben hazánkban is turnézó mongol hadsereg ehelyt verte tönkre szép emlékezetű IV. Béla királyunk seregét. A tatároknak is hívott mongolok ezután (az országban jelentősebb ellenállás nem maradván) a lakosságot terrorizálták, irtották és rabolták ki válogatottan kegyetlen módszerekkel. Volt azonban az ország szempontjából némi relatív hasznuk is, mivel a kényszerszabadságát az ez idő alatt a horvátországi Trau várában töltő királynak volt ideje átgondolni a védelmi politikáját. Visszatérte után nagyarányú modernizációba kezdett, megerősítete az államszervezetet, többek között jászokat és kún fajta nagyszemű legényeket telepített le az ország mezsgyéire (róluk hphp barátunk tudna többet mesélni) és persze nagyarányú fejlesztésbe is fogott, már ami a védműveket, a kővárakat és a hadsereget illeti.
Kommentek