Nem felejtjük!

A régészeti leletek tanúsága szerint a mai Fehértemplom vidéke már a történelem előtti korokban is lakott volt: első ismert lakói az agatirszek voltak, akiket a dákok szorították ki. Kr. u. 106-ban a Néra folyó vidéke a rómaiak birtokába került. A rómaiakat a hunok követték, majd 454-ben – Attila halálát követően – a gepidák legyőzték a testvérharc gyengítette hunokat, és birtokukba vették a vidéket. Uralmukat 567-ben az avarok törték meg, majd jöttek a szlávok: ezek a népek a magyarok betelepülését követően fokozatosan eltűntek.

Aesculus barátunk jó ideje követi blogunk fejlődését és néhány kommenttel is megörvendeztetett bennünket. Hazafias érzéseken felbuzdulva elhatározta, hogy nem csak a kertépítéssel kapcsolatos bölcsességeit tárja a nyájas olvasó elé, hanem néhanapján nálunk is ír posztokat. Íme az első.

Jászberény

A Jászberény főterén áll a Jászkun huszárok első világháborús emlékműve. Egy korábbi poszt már foglalkozott az ezred toborzási területének egy másik jelentős településének, Karcagnak a hősi emlékművével.

A legrégebbi írásos emlék amely Cinkotát említi 1074-ből maradt ránk. A krónika Salamon király és Géza és Lászlóárpádházi hercegek közti csatát írja le. Ebben Cinkota még, mint „zyngota major” szerepel. Állt már az Árpádkori templom is, ami a mai evangélikus templom nyugati szárnyát adja. A feltárt templomfalak kövei 1050 és 1150 közötti építkezésre utalnak, tehát már ekkor élt itt egy kis keresztény közösség, melynek a templom nem csak az istentiszteletek színhelyéül szolgált, hanem védelmet is jelentett a lakosok számára. A toronyból megfigyelték a környéket és a félrevert harang hangjára a lakosok bemenekülhettek a védelmet jelentő falak közé.

Budapest V. kerületben több I. világháborúhoz köthető emlékmű is található, melyek közül elsőként az Egyetem téren található emlékművet fogom bemutatni. Először azonban pár szót a kerület múltjáról:

Rákospalota Budapest egyik városrésze XV. kerületben, de 1949-ig önálló megyei város volt. A két elnevezés nem ugyanazt a területet jelenti, mivel 1950 előtt Rákospalotához tartozott Istvántelek és Újpalota is. A mai Rákospalota városrész határai: Budapest határa a MÁV váci vonalától – Rákospalotai határút – Szentmihályi út – Bánkút utca – Mézeskalács tér északkeleti oldala.

Enese község Győr és Csorna között nagyjából félúton található, jelenleg kb. 1700 lakosa van. Keresztülhalad rajta a 85-ös út és a Győr-Sorpron vasútvonal is.

A település gyökerei – mint azt az itt zajló régészeti feltárások is bizonyítják - egészen az újkőkorszakig nyúlnak vissza. Innentől kezdve gyakorlatilag folyamatosan lakott volt a terület, első írásos említése 1270-ből maradt ránk, bár ekkor még csupán majorságként szerepel feljegyzésekben. 1368-ban Inse néven említik, 1476-ban azonban már a ma használatos névvel, Enese-ként lett megörökítve.

Mivel nemrég volt a Hősök napja, úgy gondoltam, ezúttal kicsit más szempontból alakítom a következő posztot. Nevezetesen: nem egy emlékműről, hanem sírokról lesz szó. De még mielőtt belevágnék, röviden összefoglalnám az erdélyi Segesvár történetét.

Segesvár a Segesd patak Nagy-Küküllőbe ömlésénél fekszik. Ősidők óta lakott hely, a rómaiak idejében katonai őrhely (Castrum Stenarum). Első írásos említése 1300: Segusvar. A név az ómagyar seg, ség = domb, halom szóból keletkezett, azaz a szászok előtt magyarok éltek itt. A honfoglaláskor bolgár-török népesség lakott a környéken.

Földrajzi elhelyezkedés

A IV. kerület a Duna folyó bal partján, Budapest északi részén fekszik, a Pesti-síkság rész. Északon a főváros határa, keleten a XV., délen a XIV., délnyugaton a XIII. kerület nyugaton pedig a Duna folyó határolja.

Története

Bár a település szorosan vett története csupán a 19. században kezdődik, a régészeti leletek bizonyítása szerint ezen a területen már több mint kétezer éve élnek emberek. Az időszámításunk előtti első évezredben például szkíták és kelták településterülete volt. Az időszámítás kezdete körül a rómaiak hadiutat építettek ki a mai Váci út vonalán, mely fontos kereskedelmi útvonalként is szolgált, a Megyeri csárda helyén pedig katonai őrtornyot állítottak a limes (határ) védelmére.

E blog hasábjain tavaly novemberben az Egyesült Királyságban és a Brit Nemzetközösségben honos Remembrance Day-ről, az Emlékezés Napjáról olvashattunk kiváló posztot _drc_ kolléga tollából. Hasonló, az I. világháború katonaáldozatainak emlékét megörökítő emléknap Magyarországon is létezik, Magyar Hősök Napja néven.

Szemelvény a város portáljáról: 

Várostörténet
 

1081 Budapest, VIII. kerület. A 32-es gyalogezred szobra.

(Jeges_ küldte a következő anyagot. Köszi szépen.)

A VIII. kerületben, vagyis Józsefvárosban található a 32-es gyalogezred emlékére állított szobor. Józsefváros 1777-ben kapta nevét II. József császár, a „kalapos király” után.
A szobor a Harminckettesek terén található, a József körút és a Baross utca kereszteződésénél, 1927-ben állították föl, alkotója Szntgyörgyi István.
Az emlékmű a 32-es gyalogezred rohamsisakos katonáját örökíti meg, akinek jobb kezében szuronyos puska, bal kezében pedig egy nyeles gránát van. A kompozíció a katonát éppen a gránát eldobása közben örökítette meg. A szobor egy kb. három méteres talapzaton áll. A talapzat négy oldalán szövegek és domborművek láthatók. Szemben és a hátoldalon a következő felirat olvasható (utóbbi értelemszerűen azokra a helyszínekre utal, ahol az ezred katonái harcoltak):

Farád község Győr-Moson-Sopron megyében található, Csornától néhány kilométerre. A két település közelségének tudható be, hogy 1979-ben Farádot Csornához csatolták. 1992 óta újra önálló település.

A község először 1281-ben szerepel a feljegyzésekben, birtokosa az Osl nemzetség, később az Ostffy, az enyingi Török és a Desewffy családok is szereznek itt tulajdont.

1910-ben Farádnak 1918 magyar lakosa volt, az I. világháború 98 áldozatot követelt.

A hősi halottaknak szentelt emlékmű a települést átszelő 85-ös főút mellett, az 1785-ben épült evangélikus templommal szemben található. A Krisztust és egy katonát ábrázoló mészkőszobor talapzatán olvashatóak az elesettek – mára kissé megkopott – nevei. Ugyancsak itt találhatjuk a készítő mesterjegyét – a LUKACSY felirat nagy valószínűséggel Lukácsy Lajos kapuvári szobrászművészt takarja. Lukácsynak – aki a világháború alatt hadiszobrászként működött – nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű munkája, több más település számára is készített háborús emlékműveket.

Farád Sopron vármegye 7. számú (csornai) toborzójárásához tartozott, így a farádi áldozatok nagy része valószínűleg a soproni K.u.K 76 magyar (Freiherr v. Salis-Soglio) gyalogezredben, illetve az ugyancsak soproni 18. honvéd gyalogezredben szolgált.

Kedves kollegánk, aki Jeges_ nicknéven lépett elő a félhomályból s nem különben blogunk read-only rajongóinak népes táborából, egy rendkívül értékes poszttal állt elő. Egy sor érdekesség derül ki a cikkből, ami a fővárosunk egyik külső kerületének történetével kapcsolatos. Szintén megerősíti az emlékműállítás állami ösztönzésének körülményei kapcsán korábban már tárgyaltakatakat és egyúttal arra a megérzésünkre is ráerősít, mely szerint típustervek álltak rendelkezésre anno a háborús emlékművek állítását fontolgató, mit fontolgató, tenni akaró települések számára. Köszönjük a cikket és a munkát! Zig Zag

Pestújhely I. világháborús emlékmű (Budapest, XV. kerület)

Mielőtt a pestújhelyi emlékműről beszélnénk, rövid összefoglalással kezdeném, hogy miként alapították meg Budapest ezen területét. Ehhez segítségül hívtam Buza Péter Pestújhely emlékkönyve című művét.

A mai XV. kerület alig száz évvel ezelőtt mai formájában még nem létezett. Hasonlóan más budapesti kerületekhez, ez is kisebb-nagyobb részekből áll napjainkban. Ezek egyike Pestújhely, melynek határai a Gazdálkodó utca a Bánkút utcától - a Pörge utca délkeleti oldalán levő telkek déli oldalát összekötő vonal - Szerencs utca - Hősök útja - Madách utca - Drégelyvár utca - MÁV Körvasút - Árvavár utca - Adria utca - Őrjárat utca - Mézeskalács tér területe az északkeleti oldalon álló épületek kivételével - Bánkút utca a Gazdálkodó utcáig. Ami ennek a területnek a történetét illeti, a régészeti leletek alapján már a középkorban lakott volt. A mai MÁV-telep területén tártak fel egy falut és egy templomot, amely Gerecze Péter véleménye szerint Regtelekkel azonosítható. A régész korai halála miatt azonban a középkori múlt kérdése nem lett tisztázva; ami biztos, hogy lovastemetkezésre, és XIII. századi edényekre is bukkantak. A tartárjárás azonban gyakorlatilag elpusztította ezt a kis települést. A következő több mint hatszáz évben mezőgazdasági terület volt a majdani Pestújhely. Ez a különben nem túl értékes földdarab legelő és szántó is volt, de gyakran hagyták parlagon. Az 1870-es években készült katonai felmérés térképén Neue Felder-ként, azaz Újmezőként, vagy Újszántóként szerepel a majdani Pestújhely. A terület másik része, a Nádastó pedig Nagylegelőként.

Egerbakta Heves megyében, Egertől északnyugatra, a Bükk és a Mátra hegység találkozásánál fekszik. Eger felől, a 24-es úton lehet megközelíteni, csupán 8 km választja el a várostól. A falutáblánál egy faragott falucímer fogad minket. Az utcák neveit is díszes fatáblák mutatják, hangulatos képet adva ezzel a falunak. A templomba szintén egy mesterien megmunkált faragott kapun át vezet az út. Templom védőszentje Alexandriai Szent Katalin, a falu életében jelentős ünnep a Katalin napi búcsú.

Sopronhorpács egy kb. 850 lakosú község Magyarország nyugati végében, mindössze 5 km-re az osztrák határtól. A falu 1906 óta viseli a Sopronhorpács nevet, előtte egyszerűen csak Horpács-nak hívták.

A település első írásos említése 1230-ban történt, Hurpach néven, ekkoriban a falu az Osl nemzetség birtokolta. Ez idő tájt készült a plébániatemplom kapuzata, amely máig látható és Horpács egyik nevezetességének számít. 1241-ben a tatárjárás ezt a falut sem kímélte: az elpusztult lakosság helyébe IV. Béla bajor telepeseket költöztetett. Horpács még három alkalommal esett áldozatul háborús pusztításnak: 1529-ben és 1532-ben török portyázók 1664-ben a törökök ellen harcoló francia zsoldosok dúlták fel.

A szerb-magyar határ közelében, a Tisza jobb partján fekvő települést 1093-ban említik írásban először, Cnesa alakban. A régészeti leletek szerint már a bronzkorban is éltek itt emberek, de a középkori település kialakulását a folyami átkelőhely, – a rév – és a hozzá kapcsolódó forgalom tette lehetővé/szükségessé. Ezt igazolja Anonymus állítása is, miszerint a magyarok – Zuárd, Kadocsa és Bajta vezérek vezetésével – 896-ban itt keltek át a Tiszán, hogy Glád bolgár fejedelem birtokait elhódítsák…
Az 1240. évi összeírás 27 házat jegyzet fel – aztán jöttek a tatárok, majd 1526-ban a törökök.
 

Gyorshír: elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban, pdf-ben, az eredeti, 1915-ös Singer  és Wolfner kiadás beszkennelt változataként. Itt alul a Nagy Endre által írt előszó olvasható.

A háború humora! Hát van ilyen is? Ahol az ember a maga akaratával olyan fáradságokon vergődik át, amelyekben a ló és igás ökör tüdővérzéssel roskad össze; ahol a nélkülözésnek és szenvedésnek poharát mindig utolsó csöppig kell kiinni; ahol a halál nem lábujjhegyen jár, hanem bömbölve, durrogva, puffanva csapkod a fülünk körül: hát van ott humor is?

 Nak 693 lakosú (2001) község Dombóvártól 17 kilométernyire északra, Somogy és Tolna megye határán. Árpád-kori település, nevét - mely feltehetően német vagy vallon eredetű - Nook alakban először a 13. században említi egy, a Zichy-kódexben található oklevél. Egy 1304-ből származó, a pécsi egyház Miklós nevű prépostja által hitelesített adásvételi szerződés szerint pedig – melyben nemcsak a naki birtok, hanem a templom és annak kegyúri joga is gazdát cserélt – önálló plébániával rendelkezett, melynek filiája volt Lápafő és Várong község.

Markgraf barátunkat nemrég Nemesbőd községbe szólította a kötelesség. Ha már ott járt, körülnézett egy kicsit és kanyarintott belőle egy jó kis posztot. Köszönet érte! Zig Zag

Nemesbőd község Vas megyében, Szombathelytől kb. 10 kilométerre észak-nyugatra található, megközelítőleg 650 lakosa van. Első írásos említése 1226-ban történt, Beud néven. Mint az a névből és a település címeréből is kiderül lakossága főként kisnemesekből állt.

Kölesd, hajdani mezőváros a Tolnai-Hegyhát és a Mezőföld találkozásánál, a Sió és a Sárvíz mellett, Pakstól és Szekszárdtól egyaránt 25 km távolságra fekszik, lakóinak száma 1548 (2008).

A Délvidék – a történelmi Magyarország eme 1920-ban elcsatolt területe – ma már nem bővelkedik magyar vonatkozású katonai emlékhelyekben. Ennek számos oka van, de talán a legnyomósabb – hasonlóan a többi elcsatolt területhez – a többségi nemzet(ek) negatív viszonyulása a kisebbségbe szorult magyarsághoz és annak történelmi emlékeihez: ezeket az emlékműveket, emlékhelyeket egyszerűen az enyészetnek és az idő vasfogának engedték át. A déli végeken egyre fogyatkozó magyarság már csak elvétve képes egy-egy emlékhelyet jól karbantartani.
Legmegrázóbb talán a katonatemetők állapota, melyekben több ezer hős alussza örök álmát…
(Itt balra látható a szabadkai katonatemető állapota az 1930-as évekből).

Idézet a község hivatalos honlapjáról:

A 855 lelket számláló község változatos természeti környezetben lévő üdülőfalu, a Bükk hegység nyugati lábánál, a Tarna völgyének peremén fekszik. A község a fő forgalmi utakhoz bekötő utakkal csatlakozva, két kis patak partjain épült. A patakok a falu területén egyesülnek, ezért az utcák fekvése T alakra emlékeztet.

Az idelátogatóknak érdemes megtekinteni a torony nélküli, Árpád-kori templomot gótikus, barokk és újkori átépítésekkel. A népi építkezés emlékeit 4 lakóház is őrzi. A település elsősorban idegenforgalmi nevezetesség. Gyógyító hatású vizét Salvus néven palackozzák. A gyógyvíz mind fürdő, mind ivókúra formájában alkalmas különböző betegségek gyógyítására. 39-40°C-os hévizével 2500-3000 fő egyidejű fogadására alkalmas strandfürdő üzemel. A vendégek számára rendelkezésre áll az ifjúsági tábor valamint számos fizetővendég-szolgálat.

Nagybörzsöny a Börzsönyben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park nyugati peremén található. Mai nevét az 1908-as közigazgatási átalakításokkor kapta, addig Börzsönyként, vagy – főleg németajkú lakosai – Pilsen-ként emlegették.